A szerencse sem volt mellettünk

Nem állt az Érdi VSE U17-es csapata mellé a szerencse, így Németh József együttese hiába vívott kiélezett mérkőzést a Gárdonyi VSC ellen, 2–0-ra kikapott a korosztályos harmadosztály középnyugati csoportjának 16. fordulójában.

Jól kezdett, s összeszedett játékának köszönhetően tartotta magát az Érdi VSE U17-es csapata a Gárdonyi VSC ellen. Az első félidőben azonban Törköly Róbert nagy védéseinek is köszönhetően fordulhattunk gól nélküli döntetlennel. De a házigazdának is meg voltak a lehetőségei a vezetés megszerzésére.

A fordulás után azonban egy szöglet utáni kavarodás után az ide-oda pattogó labda az érdi kapuban kötött ki, majd a folytatásban az előnyét megőrző Gárdony még egyszer betalált és 2–0-ra nyert.

„Mi kihagytuk a helyzeteinket, ők pedig berúgták. Nem igazán volt velünk a szerencse. Ami nálunk kifelé ment, az náluk befelé. Ennyivel voltak jobbak” – mondta Németh József.

U17, III. osztály, Középnyugati csoport, 16. forduló
Érdi VSE–Gárdonyi VSC 0–2 (0–0)
Jók: Fodróczy Gergely, Domján Bence, Márkus Barnabás