Vállalható vereség!

Látszik a fejlődés az Érdi VSE első osztályban szereplő U16-os lány csapatán. Az érdiek a Veszprém FC-t fogadták, amelytől tavasszal még 6–0-ra kaptak ki, most meghatározó játékosok nélkül 2–0-ra.

„Tavaly a Veszprémtől idegenben hat nullra kaptunk ki. Két elkerülhető gólt kaptunk. Két alapemberünk is hiányzott, ami meglátszott, mert nem vagyunk még annyira jó csapat, hogy két meghatározó játékost könnyen pótolni tudunk. De nem vallottunk szégyent, két új játékos is játszott. Voltak helyzeteink is, szóval azt gondolom, hogy ha kicsit jobban odafigyelünk, nyerhettünk is volna, de a döntetlen reálisabb lett volna. A meccs után beszéltem az ellenfél edzőjével, aki azt mondta, hogy sokat fejlődtünk, amihez gratulál, ez pedig jó érzés” – mondta ifj. Novák Ferenc.

U16, leány ¾ pályás I. osztály, Északnyugati csoport, 12. forduló
Érdi VSE–Veszprém FC 0–2 (0–1)
Jók: Filus Fanni, Házi Gabriella, Kovács Zoé