Sikeres alapszakasz – U19

Az U-19 Pest Vármegyei Futsall 7vége D-csoport alapszakaszának végén az Érdi VSE fiataljai végeztek a csoport élén. 7 mérkőzésen 14 pontot szerezve szerezték meg az első helyet Limperger Zsolt tanítványai. Ez azt jelenti, hogy csapatunk a felsőházban folytathatja a küzdelmeket a végső siker elérésének reményében. Gratulálunk! Ez a sorozat tökéletes arra, hogy az “uborkaszezonban” edzésben…

Részletek

Mórás Zsolt Emléktorna

Az Érdi VSE január 7-én vasárnap első alkalommal rendezi meg az U-11 korosztály számára a Mórás Zsolt Emléktornát! Egyesületünk ezzel a tornával szeretne emléket állítani a két évvel ezelőtt fiatalon elhunyt egykori ügyvezető elnök-helyettesünknek, barátunknak. A nyolc csapatos emléktorna az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskolában kerül megrendezésre

Részletek

Siker a Borbély Ákos emléktornán – U11

Decemberben immár hagyományosan részt veszünk a Diósdon megrendezésre kerülő Borbély Ákos emléktornán. Egyesületünkön kívül a Százhalombatta a Szigethalom és a Tárnok csapatai emelték a színvonalat. Fiataljaink mind a három mérkőzésüket megnyerve megérdemelten arattak tornagyőzelmet. Csapatunk hálóőre Finfera Medox teljesítményével kiérdemelte a torna legjobb kapusa címet! Gratulálunk!

Részletek

Sakk

ÉRDI VSE 2023. évi ÉVZÁRÓ Rapid sakkversenye Az Érdi VSE sakkszakosztálya megrendezi a 2023. évi ÉVZÁRÓ rapid sakkversenyét. A verseny időpontja:  2023. DECEMBER 17. vasárnap 950 órától kb. 1430 óráig  Helyszín: Érdi VSE sporttelep (Érd, Ercsi u. 34.) A lebonyolítás svájci rendszerben történik, 7 fordulóval. A mérkőzések gondolkodási ideje: 15-15 perc. Helyezések eldöntése: –          Pontszám…

Részletek

Fiaskó a szombati matinén – NBIII

Szombaton délelőtt 11:00- kor Székesfehérváron léptünk pályára az idei utolsó idegenbeli mérkőzésünkön. Ez a mérkőzés már a tavaszi idény első felvonása, amit előre hoztak a szervezők. A hazai mérkőzésen az utolsó percekben szerzett Pál góllal tartottunk otthon a hátrom pontot, de az összkép alapján egy „sima” meccs volt. Valami hasonlóra számítottunk most is, győzelem egy…

Részletek

KÖZGYŰLÉS – Klub

November 8-án (szerdán) az Érdi VSE Egyesületi Közgyűlést tartott. Az összejövetel apropója, hogy a regnáló egyesületi vezetés mandátuma november 15-én lejár. A közgyűlés szavazott az új elnök, a két elnökhelyettes, és az elnökségi tagok személyéről is. Az új elnökség mandátuma 4 évre szól.

Részletek