Mint általában minden átigazolási szezonban úgy most is változott felnőtt keretünk összetétele. A távozók mellett természetesen vannak érkezők is. Őket szeretnénk röviden bemutatni szurkolóinknak, szimpatizánsainknak. Eddigi „hagyományunkkal” ellentétben nem egyszerre mutatkoznak be új játékosaink, hanem a csapathoz érkezésük sorrendjében, egyesével. A sort Kerta Dániellel kezdjük.
Kezdésnek egy gyors bemutatkozás. Mi a legfontosabb, amit tudniuk kell Kertai Dánielről a szurkolóinknak? Eddigi pályafutásod? Honnan érkeztél Érdi VSE-hez?
Székesfehérváron születtem és fehérvár mellett nőttem fel egy kis faluban Tácon. Ott kezdtem el a focival ismerkedni ezután kerültem a Vidihez majd a Puskás Akadémiára, ahol 16 évesen megkaptam első profi szerződésem. 6 évet töltöttem az Akadémián. Majd Iváncsán játszottam 2 évet ezután fél év Sárvári kitérő jött. A Covid közbe szólt és onnan igazoltam a Kelenhez. Majd most télen igazoltam Érdre.
Mi a posztod? Melyik pozícióban érzed igazán jól magad a pályán?
Legkomfortosabban a belső védő poszton érzem magam a 4 és 5 védős felállásban is. Korábban kipróbáltak jobboldali védőként és védekező középpályásként is de a belső védő pozíció áll hozzám a legközelebb.
Miért esett a választásod az Érdi VSE-re?
Már régóta fontolgattam, hogy szívesen játszanék Érden. Bizonyos okok miatt korábban ez nem jött létre, de ami késik nem múlik. A téli szünetben egyeztettem a vezetőkkel és a vezetőedzőnkkel és úgy döntöttem ez egy jó fejlődési lehetőség. Erős stabil klub az Érdi VSE komoly múlttal rendelkezik. Örömmel jöttem ide.
Első benyomásaid? Beilleszkedés? Vélemények a társakról és saját helyzetedről a csapaton belül?
Nagyon jól sikerült a beilleszkedés, úgy érzem a srácok az első perctől befogadtak persze ebben segít, hogy többeket már ismertem korábbról. Szeretném segíteni a csapatot a megszerzett rutinommal. És úgy látom a fiatalok megfogadják a jó tanácsokat. Jó felfogású egységes csapat vagyunk, akik mindenben segítik egymást a pályán és pályán kívül is.
Terveid a jövőt illetően?
Egyelőre erre a félévre tervezek. Ami megfogalmazódott bennem, hogy első sorban egészségesnek kell lennem, hogy mindig a csapat rendelkezésére tudjak állni. Sajnos az elmúlt időben több sérülés is hátráltatott. Szeretek itt lenni és komoly célokért harcolni Érdi mezben. Vannak hosszabb távú terveim, de sosem tudhatjuk mit hoz a jövő. Jó lenne magasabb osztályban is kipróbálni magamat.
A végére a szokásos tippelés. Melyik helyre pozícionálod magunkat a bajnokság végére?
Az első 6-ba várom a csapatot. A játékosok és a stáb is adott egy jó őszi szezonhoz.
A héten folytatjuk további érkező játékosaink bemutatását
Hajrá Érd