Megkezdtük a felkészülést
A héten megkezdte a felkészülést a várhatóan augusztus elején induló szezonra az Érdi VSE NB III-as labdarúgócsapata. Limperger Zsolt keddi edzésen tizenöt próbajátékos vett részt.
A héten megkezdte a felkészülést a várhatóan augusztus elején induló szezonra az Érdi VSE NB III-as labdarúgócsapata. Limperger Zsolt keddi edzésen tizenöt próbajátékos vett részt.
Örömmel jelentjük be, hogy visszatért nevelőegyesületéhez és játékos-edzőként, valamint mentorként segíti a fiatalok fejlődését a világranglista 136. helyén álló tollaslabdázónk, Kőrösi Ágnes.
8 pályán, több mint félszáz labdarúgópalántánkkal zártuk le az intézményi Bozsik-program idei szezonját.
2019 decemberében az önkormányzat elfogadta az Érd Városi Sportegyesület 2020-as évre vonatkozó költségvetését, ám a járvány miatt a klub költségei is megváltoztak, ezért a vezetőség úgy döntött, 12 millió forintot felajánl az önkormányzatnak a járvány elleni védekezésre. A döntésről és annak részleteiről Szűcs Gábor alpolgármester és Novák Ferenc az Érdi VSE ügyvezető elnöke adott tájékoztatást.
Idén is megrendezi napközis nyári táborát az Érd Városi Sportegyesület, az eddig megszokottakkal ellentétben idén viszont már négy turnust tartunk június 15-től kezdődően.
Szívhezszóló üzenetet kaptunk az Érdi VSE facebook oldalán Nagy Richárd szüleitől. Mérhetetlenül sok erőt kívánunk a gyász feldolgozásához.
A május 18-án hozott polgármesteri döntés értelmében ismét megkezdhette az edzéseket az Érdi VSE az Ercsi úti Sporttelepen. Az első edzést megelőzően játékosaink mellett hozzátartozói, barátai emlékeztek meg tragikusan fiatalon elhunyt tehetségünkről, Nagy Richárdról a Sporttelep bejáratánál.
Az Érd Városi Sportegyesület vezetősége az alábbi tájékoztatást adja a bajnokság lezárásával és a feljutással kapcsolatban
Rengeteg boldog, vicces, látványos, szórakoztató pillanatot okozott az Érdi VSE összes felnőtt és utánpótláskorú labdarúgójának az Ercsi úti Sporttelepen kihelyezett teqball asztal az elmúlt években. Az új sportág mind a felnőtt, mind fiatal játékosaink számára kiváló fejlődési lehetőség volt, ám a felek között lejárt a megállapodás, így az asztalt elszállították. Köszönjük, hogy megismerhettük ezt a…