Domján Attila értékelte a Dabas elleni felkészülési mérkőzést!

Csapatunk harmadik felkészülési mérkőzését a Dabas ellen játszotta. Domján Attila vezetőedző értékelése szerint az első 20-25 perc biztató képet mutatott: frissek voltak a játékosok, jól helyezkedtünk, hatékony labdaszerzésekkel és gyors átmenetekkel sikerült dominálni a játékot.

A találkozó előrehaladtával azonban a fáradtság jelei is megmutatkoztak – mind fizikálisan, mind mentálisan. Ez pontatlan megoldásokhoz és kapkodó játékoz vezetett. A második félidőben mindkét csapat több cserét hajtott végre, ami felhígította a játékot, és egy fizikálisan kemény, küzdelmes mérkőzés alakult ki, kevés helyzettel.

A mérkőzésen bemutatkozott próbajátékosként Nagy Dávid is, aki néhány napja edz a csapattal. Domján Attila kiemelte, hogy Dávid meggyőző teljesítményt nyújtott, és hasznos tagja lehet az érdi keretnek.

A mérkőzést követően csapatunk ötnapos edzőtáborba vonult Mátraházára. A felkészülés következő szakaszában nagyobb hangsúlyt kapnak a gyorsasági és dinamikus gyakorlatok, valamint a technikai, taktikai és egyéni képzések. Az edzőtábor célja, hogy a csapat minél jobb állapotban zárja a felkészülési időszakot.

Hajrá Érd!

További tartalmakért kövessétek közösségi oldalainkat és hivatalos felületeinket!