Közép csapatok találkozója!

Vasárnap kora délután a Novák Ferenc Érdi Sportközpontban fogadjuk a Puskás Akadémia II. csapatát. A tabellán közel azonos mutatókkal rendelkezik mind a két csapat. Jelen állás szerint kettő pont az előnyünk vendégeinkkel szemben. Az elmúlt hetek mérkőzései mind a két alakulatnak negatívan sikerültek és a javítás lehetősége lebeg a csapatok előtt. Izgalmas, kiegyenlített mérkőzésre számíthatnak,…

Részletek

Megérdemelt győzelem – U13

Rossz előjelekkel készültünk a mérkőzésre, sok a betegünk és olyan is akadt aki nem tudott jönni a mérkőzésre egyéb program miatt. Összesen 6 játékos volt aki U13-as korosztályú ezért az U12-es csapatból kellett feltölteni a csapatot. Ennek ellenére vagy éppen ezért a játékosok jól álltak bele a meccsbe és jó teljesítményt nyújtva megérdemelten arattak minimális…

Részletek

Sima siker! – U16

Ezúttal az Iváncsát fogadtuk hazai pályán és sikerült folytatni jó és eredményes sorozatunkat. Az ellenfelünk mélyen saját kapuja előtt szervezetten védekezett támadásaikat elég jó ütemben elhárítottuk, és nagy labdabirtoklási fölényben játszottunk. A védelmi vonaluk áttörése végig gondot okozott számunkra, nem volt sok ötlet ma a fejekben. Ezáltal a kulcs passzainkba is mindig hiba csúszott. A…

Részletek

Nagy előnyt adtunk… – U14

Vasárnap ragyogó őszi időben hazai pályán fogadtuk a csoport egyik veretlen élcsapatát. Nem mi voltunk az esélyesek és ez az első félidőben megmutatkozott sajnos. Ellenfelünk kétgólos előnyre tett szert. Valami történhetett az öltözőben (fejmosás!) mert a csapat egészen más arcát mutatta és szorossá tudta tenni a meccset. Kár, hogy egy félidőnyi előnyt adtunk a vendégeknek…

Részletek

Ezt felejtsük el gyorsan!

A két klub megegyezése jóvoltából szombaton került megrendezésre a Mosonmagyaróvár elleni idegenbeli mérkőzésünk. A tabella második helyét elfoglaló hazaiak számítottak a mérkőzés esélyesének, de titkon reménykedtünk, hogy a múlt heti hazai vereség után meglepetést tudunk okozni és ponttal, pontokkal térhetünk haza Győr-Moson-Sopron vármegyéből. Domján Attila vezetőedző összeállítási lehetőségei szűkítette, hogy Pintér és Papp sem állhatott…

Részletek

Nehéz feladat elé nézünk!

A megszokottól eltérően nem vasárnap hanem SZOMBATON lépünk pályára Mosonmagyaróváron. Nagyon nehéz (de nem megoldhatatlan!) feladat elé néz csapatunk, mivel vendéglátóink a második helyen állnak a bajnoki tabellán. Stabil, jó képességű csapat lesz az ellenfelünk , akik 6 ponttal és 3 helyezéssel előznek meg minket. Sajnos egy sikertelen hazai meccs után vagyunk túl így a…

Részletek

Itthon maradtak a pontok! – U12

Lassan, kényelmes üzemmódban kezdtük a mérkőzést, de a vendégek gólja megkongatta a vészharangot. Nagyobb fokozatba kapcsoltunk és rendezett lett a játékunk. Ennek köszönhetően már a gólok is megérkeztek és teljesen megérdemelten tartottuk itthon a három bajnoki pontot.A jövőben már az első pillanattól “éleseknek” kell lenni, nehogy meglepetés érjen minket. Hajrá Érd!

Részletek