Az idény harmadik OTP Bank Bozsik Program tornáján szerepelt az Érdi VSE U10-es korosztálya. Az eseményen az érdiek A-csoportos csapatából az oklevelet Bartha Örkény, míg a C-csoportban érdekelt együttesből Könnyű Dániel érdemelte ki.
“Harmadik Bozsik tornánkon vagyunk túl. Az A-csoportban sikeresnek mondható eredményeket értünk el, ami főleg több játékos egyéni teljesítményének köszönhető. Az oklevelet ezúttal Bartha Örkény érdemelte ki. A C-csoportban játszók most nem voltak túl sikeresek. Az első két mérkőzésen sok hibával fociztunk, ennek következtében el is maradt a szokásos – ránk jellemző – “tűz” és játék. Az utolsó mérkőzésre viszont újra a régi csapat állt fel és meg is mutatta magát! Az oklevelet Könnyű Dániel vihette haza, ezúttal nagyon magas szinten teljesített!”
– Haraszti Zoltán.