Nagykátán vett részt a kiemelt körzetközpontok régiós tornáján az Érdi VSE U11-es korosztálya az OTP Bank Bozsik Programban, ahol Zsigmond László tanítványai a Kecskemét, a Cegléd, a Bugyi, a Jászberény és a házigazda Nagykáta ellen mutathatták meg tudásukat.
„Nagykátán rendezték a Bozsik tornát, ahol öt mérkőzést játszottunk. Ezúttal már mindenkire számíthattam, ami meg is látszott a játékunkon. Rendre megnyertük a párharcokat, a kapu előtt sokkal veszélyesebbek voltunk, mint az ellenfelek. A mérkőzések nagy részében uralni tudtuk a játékot. Egy-két hiba azért becsúszott, mert egymás után játszottuk a meccseket, de összességében gratulálok a srácoknak a hétvégi teljesítményért. Dolgozunk tovább. Jövő héten Bugyin folytatjuk a Bozsik Programot”
– Zsigmond László.