Két perc alatt két gólt lőtt, de ikszelt az U19

Két perc leforgása alatt Balogh Ádám és Pintér Olivér is eredményes volt, mégis döntetlent játszott a Főnix Gold FC-vel az Érdi VSE U19-es csapata a korosztályos harmadosztály középnyugati csoportjának ötödik fordulójában.

– Ezen a hétvégén a székesfehérvári Főnix-Gold csapatát láttuk vendégül. Az első félidőben többet birtokolta ellenfelünk a labdát és sok lehetősége adódott a gól szerzésre, amelyet nem tudott kihasználni. Nekünk viszont – ha a középpályát át tudtuk játszani – mindig lehetőségünk volt a támadások befejezésére. Az első gólunk is egy remek kontratámadás végén jött össze: jobb oldalon sikerült az ellenfelünk mögé kerülnünk és jól sikerült a befejezés. Ezután egy remek helyzetfelismerésből tovább növeltük előnyünket. Sajnos a 44. percben egy buta hibát kihasználva szépített ellenfelünk. A szünetben kényszerűségből két meghatározó játékosunkat le kellett cserélni, így nehéz második félidőre számítottunk, ami be is igazolódott. Beszorítottak saját kapunk előterébe és védekezésre kényszerítettek minket és csak szórványos támadásokra futotta erőnkből. Egy átlövésből kiegyenlítettek és nehéznek ígérkezett a hátralévő idő. Szerencsénkre azonban újabb gól már nem esett így maradt a döntetlen, ami ránk nézve volt kissé szerencse, de megküzdöttünk érte és értékes pontot szereztünk – Serfőző István.

U19, III. osztály, Középnyugati csoport, 5. forduló
Érdi VSE–Főnix Gold FC 2–2 (2–1)
Gól: Balogh Ádám (18. perc), Pintér Olivér (20. perc)