Délegyházán, az I. Asseco Kupán vett részt egy felkészülési tornán az Érdi VSE U11-es alakulata, amelynek élén bemutatkozott a csapat új edzője, a felnőtt csapat játékosa, Csiszár Zoltán.
„Öt mérkőzésünk volt, a körmérkőzések után keresztjáték. Az elején három vereséget szenvedtünk, de az egyik legfiatalabb csapat voltunk a tornán, a többieknél jóval több volt a 2008-as születésű játékos, mint nálunk – kezdte Csiszár Zoltán. – Pozitívum, hogy utolsó mérkőzésünkön döntetlent játszottunk azzal a csapattal, amelytől korábban több góllal kikaptunk. Egy nap alatt is sokat formálódtunk, szóval ez jó irány, dolgozunk tovább a srácokkal, hiszen hétvégén, hazai pályán ismét pályára lépünk. Alig várják már a srácok, szóval úgy érzem, jó csapatunk lesz.”
Az Érdi VSE U11-es korosztálya valóban még formálódik, hiszen az U9-ből kiöregedők (azaz U10-esek) csatlakoztak az U11-eseknél maradókhoz, ahonnan viszont többen is az U13-asokhoz léptek feljebb.
„Sok különbség van köztük, de a nagyobbakat is tanítani kell a focira, fejben nem mindenki érett erre a korosztályra sem, de miután kétszer-háromszor elmondtam nekik a dolgokat az utolsó meccsre már nem is kellett mondani, ami nagyon jól esett.” – tette hozzá Csiszár Zoltán, aki saját edzői pályafutásának kezdetéről is szót ejtett.
„Nagyon érdekes volt az egész program, még sosem vittem végig egy egész tornát. Azt vettem észre magamon, hogy amikor este hazamentem és elmeséltem a napomat otthon, akkor örömteli lelkesedéssel meséltem el a történéseket. Természetesen a vereség senkinek sem esik jól, de itt még egyáltalán nem ez számít, mert ha ezek a srácok focisták lesznek, akkor nekik nem az fog számítani, hogy U11-ben annak idején kikaptak” – jegyezte meg.