NB III-as labdarúgóink Szolnokon játsszák első felkészülési mérkőzésüket. Számos tollaslabdázónk ragad ütőt a Batthyány tornacsarnokában rendezett Pest megyei diákolimpia döntőjén. Sakkozóink pedig másodszor rendezik meg nyílt, schnell versenyüket.

LABDARÚGÁS
Első felkészülési mérkőzését játssza a március 3-án rajtoló tavaszi idény előtt az Érdi VSE NB III-as labdarúgócsapata. A Nyugati csoportban második helyen álló együttes jelenleg Martfűn edzőtáborozik, amelynek keretében január 20-án, szombaton 11 órától a Merkantil Bank Liga NB II-ben érdekelt Szolnoki MÁV FC-vel vív edzőmérkőzést. A felkészülési találkozóról ezúttal nem lesz élő közvetítés, ám az erdivse.hu-n beszámolunk a történtekről.
U13-as és U11-es korosztályú alakulataink szombaton Budaörsön lépnek pályára a Bozsik-program téli teremtornáján.
Felkészülési mérkőzés
01.20., 11.00: Szolnoki MÁV FC (NB II)–Érdi VSE
TOLLASLABDA
Megyei döntőt rendeznek! Január 21-én délelőtt, a Batthyány Sportiskolai Általános Iskola tornacsarnokában rendezi meg a Pest megyei Diáksport Szövetség, a Magyar Tollaslabda Szövetség, illetve az Érdi VSE a tollaslabdázók diákolimpiai megyedöntőjét, ahol a Batthyány és az Érdi VSE számos versenyzője ütőt ragad.
Az A-kategóriában öt korosztály küzdelmeit rendezik (II-VI. korcsoport), ahol az első három helyezett jut tovább az országos döntőbe. A B-kategóriában hat korcsoport (I-VI. kcs.) versenyeit tartják, és innen az első négy a ceglédi rendezésű területi versenyre jut tovább. Az elmúlt három évben a B-kategóriában a Batthyány lett az ország legeredményesebb általános iskolája. Tavaly az érdiek rekordlétszámmal vettek részt az országos döntőn, hiszen az Érdi VSE és a Batthyány harminc (!) növendéke volt érdekelt a kiskunfélegyházi eseményen.
Tollaslabda, diákolimpia, megyei döntő
01.21., 09.00: Batthyány Sportiskolai Általános Iskola
SAKK
Villámverseny másodszor! Tavaly első ízben rendezte meg nyílt schnell versenyét az Ercsi úti Sporttelepen az Érdi VSE sakk szakosztálya, amely január 21-én, 9.50-től immár másodszor tartja meg ilyen lebonyolítású viadalát. Az Érdi VSE Ercsi úti sporttelepén (2030 Érd, Ercsi út 34.) megtartott rendezvény lebonyolítása svájci rendszerben történik, hét fordulóval. A mérkőzések gondolkodási ideje kétszer öt perc, valamint lépésenként öt másodperc bónuszidő. Egy mérkőzés maximális ideje harminc perc. A helyezéseket a pontszám, a Buchholz-érték, a Berger-érték, majd sorsolás alapján döntik el. Nevezni még lehet a sakkpeti@gmail.com-on, vagy a verseny napján 9 óra 40 percig.
Nyílt schnell sakkverseny
01.21., 9.50: Ercsi úti Sporttelep, klubhelység