2018. június 14.

Nyolc Bozsikon szerepelt az U7

Az Érdi VSE U7-es korosztálya nyolc Bozsik-program tornán vett részt a 2017/2018-as idényben. Novák Ferencet kértük szezonértékelésre.

Utólag visszagondolva mennyire sikerült megvalósítani a szezon előtt kitűzött célokat?

– A szezon előtti cél az volt, hogy minél több gyermek jöjjön. Ez sikerült, mert az utolsó Boziskon és edzéseken már több mint tizenöten vettek részt. A cél itt az, hogy a gyermekekkel megszerettessük a labdarúgást, ez pedig teljes mértékben sikerült is. A Bozsikokon több csapattal tudtunk kiállni és ezek a tornák jól is sikerültek.

Ebben a korosztályban még nem a játékrendszer és az eredmény a lényeges, viszont az is fontos, hogy szezon közben mennyire sikerült elsajátítani a játékosoknak a sportág alapjait?

– Itt nem az eredmény számít, hanem az, hogy jól érezzék magukat a gyermekek. Azokat az alapokat, amiket tanultak, próbálták alkalmazni. Remélem, hogy akik felmennek a következő korosztályba, tudják ezt hasznosítani és ügyes kis focisták lesznek belőlük.

Az Érdi VSE U7-es korosztályából Mikó Márk, Szelp Márk és Nagy Zsombor kapott oklevelet idénybeli kiemelkedő teljesítményéért.