Megfáztunk a hidegben!

A múlt heti hazai fájó fiaskó után máris itt volt a lehetőség, hogy javítsunk. Erre a III.ker. TVE vendégeiként nyílt alkalmunk és „csak” annyi lett volna a feladat, hogy győztesen hagyjuk el a játékteret. Ez csak így leírva tűnik egyszerűnek az életben mindez nem tűnt könnyed vasárnap délutáni feladatnak. Megközelítőleg azonos képességű csapatok (középmezőny), hasonló nehézségekkel (eltiltások) vágtak neki a 23. fordulónak. Az Érdi VSE a Tóth – Kárász, Kertai, Gyurácz, Pintér – Göblyös. Morvai – Almomani, Rétfalvi, Juhász – Farkas összeállításban futott ki a zöld gyepre.

4.perc: Juhász kavargatott a balszélen, majd befelé hozta a labdát, amit a kapu előtt álló Farkashoz passzolt. A vendég támadó sarokkal lekészítette a játékszert Morvainak, aki 11 méterről kapura lőtt, de Hajagos lábbal bravúrral hárítani tudott.

10.perc: Barczi és Vankó vezetett támadást a baloldalon, utóbbi beadását Pintér az utolsó pillanatban tisztázta a gólra éhes hazai támadók elől.

21.perc: Bekker baloldali centerezését Árva fejelte 10 méterről a kapu mellé.

26.perc: Rétfalvi kapta a meccs első sárga lapját.

27.perc: Vankó ugratta ki Szabót az érdi térfél közepénél. A hazai támadó kicselezte az elé kifutó Tóthot, majd az üres kapu közepébe gurított. 1-0

34.perc: Árva erőszakosan vitte végig a vendégtérfélen a játékszert, majd 17 méterről sistergő bombát eresztett meg. Tóth bravúrral lécre tolta a lövést a kipattanót pedig Göblyösgyűjtötte be.

38.perc: Göblyös kapott sárga lapot.

Jó kezdés után érthetetlen módon visszaestünk és ezt a hazaiak jól reagálták le. Fokozatosan javult a játékuk és a vezetést is megszerezték, így hazai előnnyel vonultak pihenőre a csapatok. A vendégoldalon két változtatás is történt, Almomani és Rétfalvi helyét Loboda és Suszter foglalták el a folytatásra.

47.perc: Loboda adott balról a kapu elé Juhászhoz, aki 8 méterről lőtt, de egy becsúszó védő blokkolni tudott.

52.perc: Vankó adott be balról és az ötösön ketten (!!) üresen (??) érkeztek a beadásra. Szerencsénkre Szabó elfejelte a jobb helyzetben lévő Árva elől a labdát.

63.perc: Juhász visszaadta a kölcsönt Lobodának, aki ziccerben találta magát és 9 méterről kapura lőtt. A labda a kapus mellett már elment, de Fodor kézzel kiütötte a gólba tartó labdát. elcsendesült a lelátó Óbudán… de Juhász Dávid játékvezető meglepetésre szögletet ítélt. A vendégszurkolók döbbenten álltak, a hazaiszurkolók kacagtak ezen az arcátlan ítéleten.

65.perc: Árva kapott sárga lapos figyelmeztetést.

67.perc: Árva helyett Zsemberi állt be.

69.perc: Farkas helyett Nagy D. állt be. Nagy Dávd első Érdi tétmérkőzésén lépett pályára. Sok sikert kívánunk.

76. perc: Juhász helyett Borbély állt be a folytatásra.

82.perc: Szabó helyett Polónyi lépett pályára.

85.perc: Wirth ugratta ki Barczit a balösszekötő helyén, aki tolt kettőt a labdán, majd 11 méterről a hosszú alsó sarokba lőtt. 2-0

88.perc: Suszter kapta a meccs utolsó sárga lapját. Barczi helyét Erdős foglalta el a hátralévő időre.

Nem sikerült megvalósítanunk azt amiért jöttünk. Talán nem érdemeltünk győzelmet, mert nem voltunk jobbak ellenfelünknél, de döntetlenre jók lehettünk volna, ha megkapjuk az egyértelmű büntetőt. Biztos, hogy ennek következménye csak ránk nézve lesz illetve lett… Köszönjük szurkolóink bíztatását és sajnáljuk, hogy nem tudtunk örömet szerezni nekik. Jövő hétvégén a Budaörs csapatát látjuk vendégül a Novákban. Várunk mindenkit szeretettel. Hajrá Zöld! Hajrá Érd!

Összességében… időszakosan voltak jó periódusaink – az első félidőben is, meg a második félidő elején is. De a hazai csapat sokkal hatékonyabb volt a helyzetkihasználásban, főleg a kapu előtt. Nekünk is megvoltak a lehetőségeink, még 0-0-nál is volt egy komoly ziccerünk, és 1-0-nál is volt egy nagy lehetőségünk az egyenlítésre, de ezekkel sajnos nem tudtunk élni. Még egyszer mondom: a III. Kerület megérdemelten nyert, mert hatékonyabb volt.

-értékelt Domján Attila.

NB III. Észak-Nyugati csoport 23. forduló

III. Kerület – Érdi VSE 2-0 (1-0)
III. Kerületi TVE Sportközpont 200 néző
V.: Juhász (Burján, Kovács)
III. Kerület: Hajagos – Fodor, Szabó (Polónyi 83.), Pálvölgyi, Vankó – Wirth, Árva (Zsembery 67.), Buda, Barczi (Erdős 87.) – Hosszú, Bekker
Vezetőedző: Harmati Tamás
Érdi VSE:  Tóth G.- Kárász, Kertai, Gyurácz, Pintér – Morvai, Göblyös, Rétfalvi (Suszter 46.) – Farkas (Nagy D. 69.), Juhász (Borbély 76.), Almomani (Loboda 46.)
Vezetőedző: Domján Attila
Gól: Szabó (27.), Barczi (85.)