Győzött a fizikai fölény – U13

Pénteken lépett pályára Kertész Bence csapata egy fizikálisan jobb Dabas ellen. Az első két negyedben próbáltuk felrázni magunkat vagy legalább “megjönni” a meccsbe, ez nem igazán sikerült… Hamar hátrányba kerültünk és ettől kezdve csak szaladtunk az eredmény és az ellenfél után. A harmadik és negyedik negyedben már úgy fociztunk ahogy tudunk, de a fordulópontokból nagyon rosszul jöttünk ki és voltak “labdáink” a döntetlenért. Mentünk előre, kinyíltunk és sajnos a végén kaptunk egy gólt amivel lezárta a meccset a hazai csapat.

Az első két negyed gyengébb teljesítménye után a harmadik és negyedik negyedben a srácok megmutatták, mire is képesek valójában. Úgy játszottak, ahogy tudnak, és ahogy a jövőben kell majd minden mérkőzésen. Fegyelmezettek voltak, harcoltak, és szép támadásokat építettek fel, de sajnos a korábban elkövetett hibákat már nem tudtuk teljesen kijavítani. Ez egy fontos tanulság számunkra,80 percen át kell koncentrálni. Ha ezt a hozzáállást tudjuk hozni a jövőben biztosan eredményesebbek leszünk az ilyen mérkőzéseken is. Hajrá, Érd!

-értékelt Kertész Bence

MLSZ Regionális U13, Közép A-csoport 4. forduló
METON-FC Dabas- Érdi VSE 4:1
Gól: Verebi (45.)