Bíztató teljesítmény az első edzőmeccsen – NBIII

Július első napján 11 órai kezdéssel a Kozármisleny NB II csapatát fogadtuk edzőmérkőzésen az Ercsi úti sporttelepen. Ellenfelünk a sikeresen megvívott osztályozó után Acél Zoltán irányításával egy nyugodtabb idényre készül a Nemzeti Bajnokság második osztályában. A hazai Érdi VSE is egy kis átalakuláson megy át. Voltak távozók (Pallagi, Gajda, Fügedi) és vannak újonnan érkezők (Juhász,…

Részletek

Remek siker Salzburgban – U11

Június 23-25 között Salzburgban a nemzetközi „Itzlinger Sommercup” elnevezésű labdarúgó tornán vett részt korosztályos csapatunk. A mieink mellett Osztrák, Német, Lengyel, Szlovák, Bosnyák, Szlovén nemzetiségű csapatok kaptak meghívást a rangos tornára. A Magyarországot képviselő Érdi VSE csapata teljesítményével és hozzáállásával kiérdemelte a többi nemzet csapatainak elismerését. Egy aprócska szerencsével még a végső győzelemre is esélyes…

Részletek