Sikertelen nyitány Tatabányán!

Vasárnap kora délután kezdetét vette az NB III. Nyugati csoportjának tavaszi idénye. Felnőtt csapatunk a listavezető Opus Tigáz Tatabánya vendége volt és bár nem volt sikeres a nyitány szégyenkeznünk nem kell. Sem az eredmény, sem a mutatott játék miatt nem kell magyarázkodnunk. Talán megérdemeltük volna a pontosztozkodást. Ahogy mondani szokták, „ami nem öl meg az megerősít” és ebből a mérkőzésből okulva…

Részletek

SAKK csapatbajnokság

A Pest Megyei Sakkbajnokság Szuper csoportjában a jelenleg 3. helyen álló Szentendre együttesét fogadtuk. Kemény küzdelemre és szoros eredményre kellett számítani, mert az egykor első osztályú csapat mindig tartogatott meglepetést.

Részletek

Szombat délelőtti Ovi-foci

Az Érd Városi Sportegyesület már évek óta részt vesz az Intézményi Bozsik program keretén belül a legkisebbek részére az óvodákban tartandó labdarúgó foglalkozások szervezésében, lebonyolításában. Február 4-én szombaton délelőtt egyesületünk a Batthyányi Általános és Sportiskolában tartott Bozsik programot a résztvevő 80 ovis számára. A foglalkozásokat az ÉVSE utánpótlás ovis szekciójával foglalkozó edzői tartották a szép számban megjelent lurkóknak. A gyerekek önfeledten játszottak…

Részletek

Sikertelen, de jó iramú főpróba!

Egyesületünk felnőtt csapata vasárnap lejátszotta az utolsó felkészülési mérkőzését. A jövő hétvégi első tavaszi bajnoki mérkőzés előtt főpróbának tekinthető összecsapáson a BVSC–ZUGLÓ (Keleti csoport listavezetője!) csapatának vendégei voltunk. Ebedli Zoltán most sem számíthatott minden kerettagra. Betegség miatt Kürti Zsolt és Morvai Milán maradt távol a mérkőzéstől.

Részletek

Bemutatjuk Kincses Márkot!

Üdvözöllek Márk az Érd Városi Sportegyesületnél. Ennek a beszélgetésnek az apropóját az adja, hogy bemutassunk Téged -mint legújabb igazolásunkat- a szurkolóinknak, szimpatizánsainknak. Mit kell tudnunk Kincses Márkról? Rólad! Hat éves korom óta focizom, a Ferencvárosi Torna Clubban kezdtem. A viszonylag rövid pályafutásom során sok klubban megfordultam már. Fradi után egy évet töltöttem a III. kerületnél, majd ezután a Vasasba igazoltam. Az…

Részletek