Jó kezdés után visszaesés

Dabason vett részt a tavaszi idény újabb OTP Bank Bozsik Programján az Érdi VSE U11-es korosztálya a körzetközpontok regionális tornáján, ahol Zsigmond László együttesében ezúttal több újonc is bemutatkozhatott.

„Kissé borús időjárási körülmények között, de annál szebb környezetben tudtak játszani a srácok a Jászberény, a Cegléd, a Kecskemét, a Dabas és a Nagykáta ellen. Jól kezdtük a tornát, sok helyzetet alakítottunk ki, a párharcokat pedig rendre megnyertük és helyenként tetszetős játékot hozott a mérkőzés. Utána sajnos a többi mérkőzésen ezek már hiányoztak, viszont volt pozitív dolog is, mert sok új játékos érezhette meg a Bozsik torna hangulatát. Most van két hét szünetünk és utána Kecskeméten lesz a következő torna. Addig dolgozunk tovább és a hibákat kijavítjuk”

– Zsigmond László.