Csapatként küzdöttek a tavaszt kezdő U10-eseink

Vasárnap az Ercsi úti Sporttelepen kezdődött a tavaszi idény az U10-es korosztály számára az OTP Bank Bozsik Programban, ahol az Érdi VSE által rendezett tornán négy pályán tizennégy csapat 22 mérkőzést játszott.

„Március 20-án rendeztük az első tavaszi Bozsik-tornát az U10-es korosztály részére az Ercsi úti Sporttelepen. Verőfényes napsütésben indult útjára a labda, amit már nagyon vártak a gyerekek. Négy mérkőzést játszottunk, sorrendben: a Budatétény, a Tárnok-Bolha, a Százhalombattai LK és a Diósd csapatai ellen. Három mérkőzésen sikerült végrehajtani azt, amit az edzéseken gyakorlunk, egyedül az SZLK ellen hagytuk el vesztesen a pályát. Sajnos azon a mérkőzésen csapatszinten fáradtunk el fizikálisan és mentálisan is. A másik három összecsapáson hiba nélkül játszottunk, CSAPATKÉNT küzdöttek a srácok a győzelem kiharcolásáért. Büszke voltam rájuk, hiszen az őszi Bozsik tornákhoz képest egy csoporttal feljebb lépve is becsülettel helyt álltak. Kis szerencsével a két döntetlennel zárult összecsapáson is győztesen hagyhatták volna el a játékteret”

– Oláh Sándor.

Az Érdi VSE U10-es csapatából a legjobb játékosnak járó oklevelet ezúttal Domokos Botond érdemelte ki.