A 2021-es év utolsó versenyén vett részt Olaszországban az Érdi VSE válogatott tollaslabdázója és edzője, Kőrösi Ágnes, aki a verseny első kiemeltjét is legyőzve bronzéremig menetelt.
Milánóban, a Decathlon Perfly olasz nemzetközi viadalon zárta a 2021-es esztendő versenyeit a legfrissebb világranglistán 143. helyen álló válogatott tollaslabdázó, Kőrösi Ágnes, az Érdi VSE játékos-edzője, aki párosban Gonda Daniellával a milánói versennyel párhuzamosan a spanyolországi Huelvában zajló világbajnokságra is indulási jogot szerzett, végül a vb-n nem tudtak indulni.
A milánói eseményen az érdi sportoló előbb a szlovén Petra Polanccal találkozott, aki ellen bár az első játszmát Kőrösi magabiztosan megnyerte (21:15), de a másodikban a rivális kiélezett küzdelemben egyenlített (21:23), azonban Ági a harmadik felvonásban 12:11 után meg tudott lépni és 21:15-ös részsikerrel 2:1-re győzött.
Ezt követően a szintén top 200-as cseh Sabina Milova elleni találkozó már sokkal könnyebb győzelmet hozott az érdi kiválóságnak, hiszen mindössze 23 perc alatt győzött 21:9, 21:11-re.
A második versenynapon a verseny első kiemeltje, a világranglistán 70. francia Yaelle Hoyaux sem jelentett akadályt Kőrösinek, akit – bár két kiélezett játszmában – 35 perc alatt győzött le 2:0-ra.
„Az első meccsemet egy olyan lánnyal játszottam, akitől egy hónappal ezelőtt kikaptam, de most nagyon győzni akartam. A második mérkőzésen kicsit sebességben és fejben is leeresztettem, mert este 10-kor játszottunk, de lényegében sima volt. A negyeddöntőben az első kiemelt francia lánnyal játszottam, aki ellen végig én domináltam és tudtam azt a sebességet és intenzitást hozni, mint amit a fél évvel ezelőtti Európa-bajnokságon, sőt, még összeszedettebb és gyorsabb is voltam, mint akkor”
– húzta alá Kőrösi Ágnes.
Az elődöntőben Kőrösi ellenfele az ukrán Polina Buhrova volt, akivel már nem bírt és a versenyt később megnyerő ukrán 21:16, 21:18-ra legyőzte az érdi tollaslabdázót.
Mint Kőrösi elmondta, ezt a mérkőzést befolyásolta egy makacs sérülése, mert a lábán lévő vízhólyagból vérhólyag lett, amelyet hiába próbáltak kezelni a helyszínen. Az érdi tollaslabdázó elmondása szerint az előrefelé mozgást a seb miatt nem tudta olyan gyorsan végrehajtani a mérkőzésen, pedig fizikálisan kiváló állapotban érezte magát. Igaz, megjegyezte, úgy érezte, nem választott megfelelő taktikát sem ellenfelével szemben.

Kőrösi Ágnes érdeklődésünkre elmondta, azért is bír különös fontossággal számára a bronzérem, mert az nyolcaddöntővel záródó Európa-bajnokság mellett csak egy nemzetközi versenyen tudta igazán kiadni magából a maximumot, de ez Milánóban ismét sikerült neki.
A 2021-es évvel kapcsolatban a válogatott tollaslabdázó megjegyezte, szeptember és december között voltak hullámvölgyei, amely miatt sok versenye nem úgy sikerült, mint ahogy szerette volna, de az olasz versenyre visszajött az a formája, ami előtte megvolt.
Kőrösi Ágnes ismertette, mozgalmas év van mögötte, hiszen a versenyek mellett két hetet Dániában edzőtáborozott, több nemzetközi viadalon is részt vett, illetve klubszinten az Érdi VSE mellett egy cseh és egy francia egyesület versenyzőjeként több csapatbajnoki megméretésen is helyt kellett állnia.
Az Érdi VSE tollaslabda szakosztályának versenyzőivel edzőként is foglalkozó Kőrösi Ágnes edzői munkájával kapcsolatban úgy gondolja, jó úton haladnak a csapattal, amit mutat, hogy a néhány héttel ezelőtti Életmód Kupán az érdiek három versenyzője a megszerzett három arany-, illetve két-két ezüst- és bronzéremmel a csapatok közötti versenyen is diadalmaskodott.