Szépségdíjas gól sem ért győzelmet

Hazai pályán Kurucz Milán 30. percben szerzett gyönyörű góljával vezetett az Érdi VSE U14 az FC Ajka elleni hazai mérkőzésen, de egy öngólnak köszönhetően a vendégek pontot mentettek és 1-1-es döntetlennel távoztak az Ercsi útról.

“Az első félidő egyenletesen telt. Mindkét csapat jól védekezett és labdaszerzés után próbált gyors támadásokat vezetni. Főleg mezőnyjáték folyt a pályán a két azonos képességű csapat között, amikor is szereztünk egy szépségdíjas találatot. A második félidő már nagyon hullámzó volt. Az első 10 percben a vendég csapat nagyon agresszíven támadott le és beszorított minket a kapunk elé. A játékrész közepére újra kiegyenlítetté vált a játék, de már több volt a hiba a védelmekben és több helyzet is kialakult mindkét kapu előtt. Egy sajnálatos öngóllal egyenlíteni is tudott az ajkai csapat. Próbáltunk még erőket mozgósítani a győzelem érdekében de sajnos minden helyzetünk kimaradt. Összeségében elégedett vagyok a csapattal, a sok hiányzó ellenére is helyt tudtunk állni egy jó csapat ellen. A támadó harmadbeli felállt védelemmel szembeni játékra nagyobb hangsúlyt kell fektetni a következő időszakban”

– Csiszár Zoltán.

U14, Regionális bajnokság, középnyugati csoport, 14. forduló
Érdi VSE – FC Ajka 1-1 (1-0)
Gól: Kurucz Milán (30. perc)