Búcsúztunk a Magyar Kupától

Hiába játszott szinte végig mezőnyfölényben, számos lehetősége közül egyet sem tudott gólra váltani a Tolna megyei első osztályú Bátaszék SE vendégeként az Érdi VSE a MOL Magyar Kupa első fordulójában, ahol a házigazda büntetőkkel jutott a legjobb 64 közé.

Tataros, hamisítatlan, megyei létesítményben, a bátaszéki Vicze János Városi Sportpályán kezdte meg a labdarúgó MOL Magyar Kupa 2021/22-es küzdelmeit az NB III Nyugati csoportjában szereplő Érdi VSE.

Mint Limperger Zsolt vezetőedző a mérkőzés előtt elmondta, az érdiek kettős céllal léptek pályára a Tolna megyei első osztályban szereplő Bátaszék vendégeként, hiszen elsősorban szerették volna kivívni a továbbjutást, másodsorban pedig a kupameccs jó alkalmat szolgáltatott, hogy a játékosok még jobban összeszokjanak.

Ennek ellenére rendkívül bátran kezdte a mérkőzést a házigazda, amely szívvel-lélekkel harcolva igyekezett megnehezíteni a magasabban jegyzett ellenfél dolgát. Ez olyannyira összejött, hogy a koncentrált védekezésük miatt az érdiek az első félidőben viszonylag kevés lövőhelyzetig jutottak, miközben a bátaszékiek is többször ígéretes helyzetben hibáztak.

A második félidőre kettőt is cserélt Limperger Zsolt és érezhetően támadóbb szellemben küldte pályára övéit, akik rögtön néhány perc alatt többször is csak Klézl Tamás bravúrjai miatt nem szereztek vezetést. Ugyan a hazaiak kétszer is veszélyeztetni tudtak Kertész Ferenc kapujára, de a térfélcsere után már egyre jobban fáradtak, ez pedig nagy érdi mezőnyfölényt hozott.

Azonban hiába birtokolta többet a labdát a vendég csapat, a helyzeteket nem sikerült értékesíteni.

A gól nélküli rendes játékidő után a hosszabbítás sem hozott változást, végig az érdiek akarata érvényesült, de a lehetőségekből továbbra sem lett gól, a Bátaszék pedig okosan lepörgette az időt és tizenegyespárbajra mentette a mérkőzést.

A büntetőknél az első hibát a hazaiak kapitánya, Calka Norbert követte el, amikor a harmadik sorozatban fölélőtt. Az ötödik körben azonban az érdiek kapusa, Kertész Ferenc is elhibázta tizenegyesét, majd a nyolcadikban Kertész Bence büntetőjét Klézl Tamás hárította, továbbjuttatva ezzel a Bátaszéket.

“Lassan játszottunk, nagyon lassú volt ez a pálya, de nem akarom erre fogni, mert nem ezen múlt, hanem azon, hogy a gyorsaságunk nem volt megfelelő, egyik szélt sem tudtuk megbontani és az ellenkezőjét játszottuk annak, mint múlt héten, a Bicske ellen. Nekünk abból kell kiindulni, ami akkor volt és bízom benne, hogy a sérülések rendbejönnek szerdára, mert ott már jóval erősebb ellenféllel játszunk”

– értékelt Limperger Zsolt, az Érdi VSE vezetőedzője.

“Volt két nagy helyzetünk, amit nem tudtunk értékesíteni. A második félidőben ugyan nagyon nyomott az Érd és jobban játszva mezőnyfölényt tudott kialakítani. Tavaly negyedikek voltunk a megyei első osztályban, de tudtunk igazolni két játékost, akikkel előreléptünk. A hátvédsorunk parádésan játszott, Klézl Tamás pedig Tolna megye egyik legjobb kapusa és még szerencséje is volt”

– fogalmazott a Bátaszék SE vezetőedzője, Kalmár Ferenc.

Az Érdi VSE augusztus 11-én, 17.30-tól az NB III Nyugati csoportjának 2. fordulójában a Puskás Akadémia FC II vendégeként lép pályára.

MOL Magyar Kupa, 1. forduló
Bátaszék SE (megyei I. o.)-Érdi VSE 0-0 (0-0, 0-0, 0-0) – tizenegyesekkel: 7-6
Bátaszék, 300 néző. V.: Kubicsek (Vörös D., Mózsa)
Bátaszék SE: Klézl – Dobra (Fürst, 36. p.), Márton E., Faller, Kertész J. – Baladin, Héhn – Farkas A. (Tóth T., 81. p.),  Lerch, Sztojka Cs. – Calka
Vezetőedző: Kalmár Ferenc
Érdi VSE: Kertész F. – Fürjes (Kertész B., a szünetben), Gubacsi, Csiszár, Németh G. V. – Gera D., Pallagi, Koós (Molnár D., 55. p.) – Kalmár D. (Bozsoki, 105. p.), Kollega, Varga T. (Révész A., a szünetben)
Vezetőedző: Limperger Zsolt