Felcsúton folytatjuk

A Bicskei TC elleni 4-1-es hazai siker után az NB III Nyugati csoportjának második fordulójában augusztus 11-én, 17.30-tól a Puskás Akadémia FC II vendégeként lép pályára az Érdi VSE.

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Érdi VSE (@erdivse_1921) által megosztott bejegyzés

Vegyes érzésekkel látogat Felcsútra az Érdi VSE, hiszen Limperger Zsolt együttese nagyszerűen kezdte az új évadot, miután az Ercsi úton remek helyzetkihasználással 4-1-re múlta felül a Bicskei TC-t.

Ezt követően viszont a MOL Magyar Kupa első körében búcsúztak az érdiek, akik hiába dolgoztak ki rengeteg helyzetet a Tolna megyei első osztályú Bátaszék vendégeként, ezekkel nem tudtak élni és büntetőpárbajban búcsúztak a sorozattól.

Ezzel szemben a Puskás Akadémia FC II hétvégén pihenhetett, hiszen második csapatként nem volt érdekelt az MK-ban, a nyitókörben pedig idegenben győzte le 2-0-ra MOL Fehérvár FC második csapatát.

Érdi szempontból pozitívum és negatívum is akad a PAFC II elleni mérkőzés előtt, hiszen a szezon elején találkoznak a felek, ami a felcsútiaknak jelenthet nagyobb hátrányt, miután nyáron ismét utánpótláskorú játékosokkal töltötték fel a keretet. Ellenben hétközi mérkőzésre kerül sor, amikor az NB I-ben nem rendeznek fordulót, így az sem kizárt, hogy a hétvégi Paksi FC elleni 6-1-es hazai vereség után Hornyák Zsolt együtteséből többen visszajátszanak a második csapatba.

“Inkább magunkkal foglalkoznék, nem a Puskással. Sokba került a hétvégi kupameccsünk, mert megint jött két sérültünk, szóval már három olyan játékos esett ki, aki az első meccsen kezdő volt. Ezért azzal foglalkoznék, hogy lehetőség szerint a legjobb csapatot tudjuk kiállítani és ők olyan hozzáállást tanusítanak, mint a Bicske ellen. A biztonságos védekezésben hiszünk, szóval ha belemegyünk egy oda-vissza játékba, az nem szerencsés, arról nem is beszélve, hogy ilyenkor mindig felmerül a visszajátszók kérdése, szóval akkor fogjuk eldönteni milyen játékot játszunk, amikor már látjuk a kezdőt”

– fogalmazott Limperger Zsolt, az Érdi VSE vezetőedzője.

Az érdieknek van törlesztenivalójuk a felcsútiakkal szemben, hiszen az előző idényben Nagy Ádám együttese két nagyarányú győzelmet aratott. Előbb decemberben, az érdiek egy hónap alatt lejátszott tizedik meccsén nyert 5-0-ra a PAFC II, majd tavasszal otthon győzött 6-1-re. Azt megelőzően öt egymás elleni találkozón egy felcsúti siker és egy döntetlen mellett háromszor az érdiek örülhettek.

Az augusztus 11-én, 17.30-kor kezdődő Puskás Akadémia FC II-Érdi VSE mérkőzést Hartung Vilmos vezeti, segítői Gyürüsi Péter és Szabó Péter lesznek.

NB III, Nyugati csoport, 2. forduló
08.11., 17.30: Puskás Akadémia FC II-Érdi VSE