Bátaszéken kezdjük a Magyar Kupát

Már az első fordulóban becsatlakozik a megváltozott lebonyolítású Magyar Kupa-küzdelmekbe az NB III Nyugati csoportjában szereplő Érdi VSE, amely a Tolna megyei első osztályú Bátaszék SE vendégeként lép pályára augusztus 7-én, 16.30-tól.

A legjobb 128 együttes között az Érdi VSE a kilenc csapatos Tolna megyei első osztály legutóbbi kiírásában negyedik helyen végző Bátaszék SE vendégeként kezdi meg a Magyar Kupát.

Limperger Zsolt együttesének akár jókor is jöhet a találkozó, hiszen bár az érdiek nem produkáltak eredményes felkészülést, a bajnokságot kiválóan kezdték, miután magabiztosan, 4-1-re verték a Bicskei TC-t az Ercsi úton. De ahogy a vezetőedző is elmondta, még néhány hét közös munkára szükség van, hogy igazán összeszokjanak a játékosok, melyre jó lehetőség a bátaszéki kupameccs. Ezzel szemben a tolnaiak számára csak augusztus 21-én, a Szekszárdi UFC II elleni mérkőzéssel indul a pontvadászat, azaz a hazaiaknak is egy jó felkészülés lesz az érdiek elleni tétmérkőzés.

“Kettős céllal megyünk le, az egyik, hogy a sok új játékos még jobban összeszokjon, a másik, hogy szeretnénk továbbjutni. Nincs könnyű ellenfél, meg kell találnunk azt a  játékot, ami eredményes lehet és meglátjuk, milyen játékerőt képvisel ellenfelünk. Nekik még nem kezdődött el a bajnokság, szóval kétesélyes: vagy nagyon frissek, vagy fáradtak lesznek, szóval sok a kérdőjel, de nekünk az a célunk, hogy minél jobban összekovácsolódjon a csapat. Ha ez meglesz, akkor a továbbjutás is meglesz”

– húzta alá Limperger Zsolt.

Az augusztus 7-én, 16.30-kor kezdődő Bátaszék SE-Érdi VSE mérkőzést Kubicsek Máté vezeti, segítői Vörös Dániel és Mózsa Ábel lesznek.

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Érdi VSE (@erdivse_1921) által megosztott bejegyzés

MOL Magyar Kupa, 1. forduló
08.07., 16.30: Bátaszék SE – Érdi VSE