Nem tudtuk eldönteni

A Balatonfüredi FC ellen vívta idei utolsó hazai mérkőzését az NB III Nyugati csoportjának 37. fordulójában az Érdi VSE. A hazaiak az első félidőben domináltak és előnybe is kerültek, de a fordulás után a Veszprém megyeiek egyenlítettek és az 1–1-es döntetlennel biztosították NB III-as tagságukat.

A Balatonfüred szempontjából volt nagyobb tétje az érdi összecsapásnak, hiszen a vendégek egy pontszerzéssel biztossá tehették NB III-ban maradásukat, igaz, az érdiek is szerettek volna szépen búcsúzni saját közönségüktől.

A mérkőzést aktívabban kezdte a házigazda és többet birtokolta a labdát, amely mellé több kisebb lehetőség is társult, de ezekkel nem sikerült élni. Aztán a félidő derekán a Balatonfüred is megszerezhette volna a vezetést, de Bartha Roland ziccerét Kertész Ferencnek bravúrral kellett védenie.

Az érdi fölény azonban a játékrész hajrájában góllá érett, amikor Koós baloldali szögletét Burucz Barna saját kapujába csúsztatta (1–0).

A második félidőre azonban jobban jöttek ki a vendégek, de kidolgozott akciók helyett inkább szögletek után voltak veszélyesek. Aztán az utolsó 15 percre fordulva egyenlíteni is tudtak, amikor Kócsa Tamás buktatta ellenfelét a tizenhatoson belül és bár a megítélt tizenegyesnél Kertész Ferenc érezte az irányt, nem tudta hárítani Szabó Bence büntetőjét (1–1).

A hajrában egy távoli kísérletnél megint Kertésznek kellett résen lennie és bár Kollega Krisztiánéknak is bőven akadt lehetőségük, ezeket már nem tudták gólra váltani, így maradt az 1–1-es döntetlen, amellyel a Balatonfüred biztosította NB III-as tagságát.

 

“Az első félidőben inkább a mi akaratunk érvényesült, amit megbeszéltünk, azt jól csinálták a fiúk, aztán a másodikban valamilyen oknál fogva egy nyíltabb játékot próbáltunk játszani, de nem ezt kértem a játékosoktól, mert ellenfelünknek van több roppant gyors játékosa és olyan is, aki oda tudja nekik rúgni. A második félidő nagyon eszetlen volt, nem tetszett, de az első félidőben minden szempontból megvoltunk, masszívak voltunk, aránylag jól játszottunk, de ilyen felemás két félidőnél nem lehet más az eredmény, mint a döntetlen”

– értékelt Limperger Zsolt, az Érdi VSE vezetőedzője.

“Két részre lehet osztani a mérkőzést, az elsőben ők domináltak, jöttek. Kicsit meg voltunk illetődve, tudtuk, hogy nekünk az egy pont jó, ráültünk erre és egy pontrúgásból megszerezték a vezetést. A második félidőben azt kértem, bátran játszunk, mert másként nem lehet. Ekkor az igazi arcukat mutatták és ennek meg is lett az eredménye. Úgy érzem, a helyzeteink is meg voltak, igaz, az is benne volt, hogy az ellenfél eljön egy kontrával, de az is benne volt, hogy mi megyünk el három ponttal”

– értékelt Borgulya István, a Balatonfüredi FC vezetőedzője.

Az Érdi VSE a bajnokságot május 30-án, 18 órától a BKV Előre vendégeként zárja.

NB III, Nyugati csoport, 37. forduló
Érdi VSE–Balatonfüredi FC 1–1 (1–0)
Érd, 200 néző. V.: Valu (Benkő R., Zsákai M.)
Érdi VSE: Kertész F. – Fürjes, Honti, Csiszár, Varga T.  – Kalmár D., Kócsa, Koós, Farkas B. – Kollega (Balogh Á. 90. p.), Popov
Vezetőedző: Limperger Zsolt
Balatonfüredi FC: Keserű – Szalai P., Pécseli, Burucz, Tetézi (Emperger, 83. perc) – Schillinger (Bene, 60. p.), Géringer (Borgulya, 83. p.), Imre I. (Markó R., 82. p.), Bartha R. – Róth (Pápai, 77. p.), Szabó B.
Vezetőedző: Borgulya István
Gól: Burucz (38. perc – öngól), ill. Szabó B. (76. p. – 11-esből)