Hátrányból fordítva győzött 2-1-re a Budafoki LC vendégeként a regionális bajnokság középnyugati csoportjának negyedik fordulójában elhalasztott mérkőzést pótlásán az Érdi VSE U14-es csapata.
“Egy nap alatt, ahogy csak lehetett, úgy igyekeztem felkészíteni a csapatot, a pár fordulóval ezelőtt elhalasztott bajnoki mérkőzésre. Természetesen tudtam, hogy ennyi idő alatt nem tudom majd a saját képemre formálni a csapatot, de sok olyan elem, mozgás visszajött a mérkőzésen, ami bizakodásra adott okot. A találkozó első felében mélyen visszahúzódva, kontrákra építettünk, labdaszerzések, illetve szögletek után voltak helyzeteink, de sajnos ezeket nem tudtuk értékesíteni. Második félidőben egy könnyelműen eladott labda után megszerezte a vezetést a hazai csapat, de mi szerencsére rátettünk még egy lapáttal, a magas letámadásos játékunkkal meg tudtuk fordítani a mérkőzést, amit szerencsére nem engedtünk ki a kezünkből, így sikerült megszerezni az első pontjainkat a bajnokságban. Összességében teljesen megérdemelt győzelmet arattunk, akár több góllal is nyerhettünk volna, a kapunk nem forgott veszélyben, több remek egyéni teljesítmény mellett tetszett a csapatjátékunk is, bátran játszottunk, így nem tudok mást mondani, minthogy gratulálok a srácoknak, csak így tovább!” – értékelt a Csiszár Zoltánt helyettesítő Serfőző Milán.
U14, Regionális bajnokság, középnyugati csoport, 4. fordulóból elhalasztott mérkőzés
Budafok LC-Érdi VSE 1-2 (0-0)
Gól: Jávori Botond (50., 60. perc)