„A bajnokság egyik legképzettebb csapatával játszottunk”

Nagyarányú vereséget szenvedett a Kelen SC-től az Érdi VSE U14-es korosztálya a regionális bajnokság középnyugati csoportjának hatodik fordulójában.

– A bajnokság egyik legképzettebb csapatával játszottunk vasárnap délután, egy kifogástalan füves pályán. Az első húsz percben jól működött a védekezésünk, sőt szép labdakihozatalokat is meg tudtunk valósítani. Sajnos ahogy haladtunk előre az időben, egyre jobban felőrölt minket a fizikálisan is fölénk növő ellenfél. A második félidőben sajnos fejben is feladtuk a mérkőzést – Ebedli Zoltán.

U14, Regionális bajnokság, középnyugati csoport, 6. forduló
Kelen SC–Érdi VSE 16–1 (6–0)
Gól: Jávori Botond (72. perc)