2020. szeptember 3.

„A csapat hozzáállásával, szervezettségével, mutatott masszív játékával elégedett voltam”

Szerdán játszotta le a Főnix-Gold FC idegenbeli idénynyitó mérkőzését az Érdi VSE U19-es korosztálya, amely a regionális bajnokság középnyugati csoportjában 3–0-s vereséget szenvedett Székesfehérváron.

– A bajnoki nyitány Főnixes hétvégéjét mi zártuk ezúttal idegenben, sajnos eredményesség szempontjából nekünk sem sikerült a pontszerzés. Tudtuk, milyen képességekkel rendelkezik ellenfelünk csak úgy, mint az összes korosztályukban: rendkívül labdabiztos, gyors, sok passzos elmozgásos játékot játszanak. Amire készültünk, úgy is történt, sokat birtokolták a labdát kezdeményeztek, de mi felvettük a ritmust nagyon jól megszerveztük a játékunkat, lezártuk a területeket, a passzsávokat jól felügyeltük, ezért nem is alakult ki komolyabb helyzetük. A mi játékunkban inkább pontrúgásokból tudtunk veszélyt jelenteni, ezekből illett volna betalálnunk. Ennek ellenére mi kaptunk gólt szögletből, amire nem számítottunk, lassan reagáltuk le szituációt, amelyet ki is használtak váratlanul. A második félidőben is hasonló volt a játék képe, azonban két újabb hibánkat kihasználták és megérdemelten nyerték meg a mérkőzést. Az eredménnyel nem, de a csapat hozzáállásával, szervezettségével, mutatott masszív játékával elégedett voltam – Serfőző István.

U19, Regionális bajnokság, középnyugati csoport, 1. forduló
Főnix-Gold FC–Érdi VSE 3–0 (1–0)