2019. október 6.

Micsoda hajrában győztünk?!

Ugyan a második félidőben bő tíz perc után Pál Szabolcs révén megszerezte a vezetést az Érdi VSE, ám a Bicskei TC egy szerencsés szituációból egyenlített a hajrában, mégsem örülhetett a pontszerzésnek, hiszen a 92. percben Csiszár Zoltán állította be a 2–1-es érdi győzelmet.

Nem várta jó előjelekkel az újonc Bicske elleni hazai mérkőzését az Érdi VSE, amely ugyan az elmúlt hetekben jó formát mutat, ám Májer Gergő, Kónya Benjámin, Bozsoki Imre és Csiszár Zoltán sem volt százszázalékos állapotban, ennek ellenére utóbbi kettő így is bekerült Limperger Zsolt kezdőjébe, míg Májer és Kónya a kispadról nézte az eseményeket.

A mérkőzés első helyzetére bő öt percet kellett várni, amikor a Bicske jobboldali beadása után Rigó Gábor ollózva húzta kapura a labdát, amely Bozsoki Imrén megpattanva kötött ki Kertész Ferenc kezében. Az ezt követő ellentámasból aztán Mojzer György lőhetett kapura balról, éles szögből, melyet Füstös Krisztián tolt szögletre, amely pedig a rövidre érkezett, s Bozsoki fejelte mellé a laposan érkező jobboldali beadást.

A helyzetek meghozták az érdi kedvet és lendületet, hiszen szűk tíz perc után Pál Szabolcs és Kollega Krisztián kényszerítője után előbbi lőtt, de a blokk megtörte a kísérletet, melyet így könnyűszerrel összeszedhetett a vendégek kapusa. Aztán pedig Kalmár Domonkos volt harcos és jobboldali beadását Adorján Gergő úgy mentette szögletre, hogy az fél méterrel kerülte el saját kapuját. A tizenkettedik percben újabb érdi lehetőség jött, amikor egy jobboldali szögletet Mojzer György csúsztatott a rövid felé, de Füstös ezt is fogta.

Azért a túloldalon is akadt miért izgulni, hiszen a 17. percben egy támadás végén Peinlich Szilárd remekül tálalt balról a hosszún üresen érkező Varga Zoltán elé, ám ő egy méterről nem talált kaput.

Ezt követően alábbhagyott a lendület, jobbára az érdiek birtokolták a labdát, de egyik csapat sem tudott veszélyeztetni, egészen a 45. percig, amikor Kertész Ferenc kirúgása után Pál Szabolcs csúsztatott Kollega Krisztián elé, akinek lövését szögletre tolta Füstös.

A gól nélküli félidőt követően a második játékrészt egy nagy helyzettel kezdték a vendégek, amikor Varga Zoltán lódult meg a jobbszélen, majd ballábas lövésével nem találta el Kertész Ferenc kapuját. Igaz, öt perccel később Melczer Vilmos baloldali beadása után az érdiek is közel álltak az első gólhoz, de Koós Gábor és Mojzer György is lemaradt a labdáról.

Újabb két perccel később Mojzer remek labdát kapott a társaktól, a kapust is kicselezte, de a visszazáró védők menteni tudták az érdi csatár lövését.

Aztán előbb egy beadás után Koós rövidre húzott labdáját védte, két perccel később pedig távoli lövését tolta fölé Füstös.

De ami késett, nem múlott, az 56. percben egy szöglet után Pál Szabolcs elé került a labda, aki gyönyörűen, fordulásból lőtte ki a hosszút, megszerezve a vezetést a hazaiaknak (1–0).

Nem kellett volna sok a második érdi gólhoz sem, amikor egy jobboldali beadást ragyogó mozdulattal húzott kapura, félfordulatból Melczer Vilmos, de talán még ennél is szebb volt a vendégek kapusának bravúrja.

A második játékrész huszadik percében Melczer ezt is felülmúlta, amikor egy jobboldali szögletet tekert kapura és csak a kapufa mentette meg a góltól a bicskeieket…

A következő nagy lehetőségre közel húsz percet kellett várni, amikor egy nagy bedobás után Pál Szabolcs bólintott kapura, de Füstös ekkor is résen volt, míg a túloldalon a bicskei próbálkozásokat vagy az érdi védők kiváló teljesítménye vagy a vendégek pontatlansága akasztotta meg.

Aztán a semmiből mégis összejött a bicskei egyenlítés, amikor Peinlich Szilárd beadását Bozsoki Imre rosszul találta el, a felpörgő labda pedig az érdi kapuban kötött ki (1–1).

A hajrában egy jobboldali érdi szögletet követően óriási tüzijáték alakult ki a bicskei kapu előtt, Koós Gábor és Pintér Nikola nem tudott betalálni, de az érkező Csiszár Zoltán valahogy a kapuba juttatta a labdát (2–1).

NB III, Nyugati csoport, 9. fordulóÉrdi VSE-Bicskei TC 2-1 (0-0)Gól: Pál Szabolcs (56. perc), Csiszár Zoltán (92….

Közzétette: Érdi VSE – 2019. október 6., vasárnap

– Az első húsz percben volt lehetősége az ellenfélnek is, amit a végletekig kijátszottak, de ehhez kellett a mi asszisztálásunk is. Ha azt berúgják, akkor más meccs lett volna, de nem rúgták be. Az első félidő második felétől mi domináltunk, de nem volt megfelelő a játék sebessége, nem használtuk a széleket. Így több lehetőségünk volt a második félidőben, így összkép alapján a három pont megérdemelten maradt Érden – mondta Limperger Zsolt, az Érdi VSE vezetőedzője.

– Gratulálok az ellenfélnek, egál meccs volt, de az Érd jobban akarta a győzelmet. Nem mondom, hogy mi nem akartuk, mert nekünk is volt lehetőségünk, amit nem tudtunk kihasználni, de ilyen a foci – nyilatkozta a Bicskei TC szakmai igazgatója, Dragan Vukmir.

– Nagyon örülünk a győzelemnek, az első félidőben mi domináltunk, de ez helyzetek számában nem mutatkozott meg, egy-két helyzetünk akadt, az ellenfél pedig volt egy nagyobb helyzete. A második félidőre úgy jöttünk ki, hogy mindent beleadunk, ennek ellenére az ellenfélnek adódott egy nagy helyzete. Onnantól kezdve éreztem, hogy ez felrázta a csapatot, több helyzetet is kialakítottunk és a balszerencsés gólunk után jött egy szerencsés gól is – értékelt a győztes gólt szerző Csiszár Zoltán.

Az Érdi VSE a bajnokság tizedik fordulójában, október 12-én, szombaton 14.30-kor a III. kerületi TVE vendégeként vív rangadót.

NB III, Nyugati csoport, 9. forduló
Érdi VSE–Bicskei TC 2–1 (0–0)
Érd, 300 néző. V: Kovács Tamás (Hofbauer, Belicza)
Érdi VSE: Kertész F. – Kalmár, Bozsoki, Csiszár, Németh G. V. – Gera D. (Kónya B., 88. perc), Koós, Melczer – Pál Sz., Mojzer (Balogh Á., 93. perc), Kollega (Pintér N., 80. perc)
Vezetőedző: Limperger Zsolt
Bicskei TC: Füstös – Adorján (Farkas M., 80. perc), Sötét, Radó D., Madarász – Nagy T., Molnár V. – Erdős, Varga Z. (Dencinger, 61. perc), Peinlich – Rigó
Szakmai igazgató: Dragan Vukmir
Gól: Pál Sz. (56. p.), Csiszár (92. perc), ill. Bozsoki (87. p. – öngól)