2019. szeptember 17.

Debütáltak a nagyobbak között

Idén először az U14-es megyei háromnegyedpályás bajnokságban is szerepnek az Érdi VSE labdarúgói, akik a korosztálynál fiatalabb csapattal vesznek részt a pontvadászatban, hogy minél több rutinnal vágjanak neki a következő évadnak.

– Első háromnegyed pályás bajnoki mérkőzésünket játszottunk az U14-es megyei bajnokságban a Százhalombattai VUK vendégeként. Zömmel a korosztálynál fiatalabb játékosokkal neveztünk be ebbe a bajnokságba, azért, hogy felkészítsük őket a nagypályás labdarúgásra. A mérkőzés első félidejében azt kaptuk vissza a srácoktól, amit gyakoroltunk, ennek megfelelően vezettünk is egy nullra. Sajnos a másik félidőre kicsit elfáradtunk úgy fizikálisan, ahogy fejben is. Ellenfelünk könyörtelenül kihasználta egyéni hibáinkat és megnyerte a mérkőzést. Nem búslakodunk, próbáljuk kijavítani a hibákat és menni tovább a megkezdett úton, ebben a bajnokságban is az eredmény számomra másodlagos. Voltak nagyon jó teljesítmények azonban bosszantó hibák is – Ebedli Zoltán.

U14, Megyei ¾ pályás bajnokság, Délnyugati csoport, 1. forduló
Százhalombattai VUK SE–Érdi VSE II 5–1 (0–1)
Gól: Kis-Kasza Fábián (1.)