Rangadó a Komárommal!

Ki kell javítani a múlt heti csorbát – így áll neki az NB III Nyugati csoportjának hetedik fordulójában, szeptember 15-én, 16 órakor kezdődő, Komárom VSE elleni hazai mérkőzésnek az Érdi VSE.

Múlt héten a Lipót Pékség SE vendégeként fájó vereséget szenvedett az Érdi VSE. Az addig három győzelemmel és két döntetlennel álló tavalyi ezüstérmesnek a hetedik fordulóban sem lesz egyszerű feladata, hiszen a tabella ötödik helyén, az érdiek mögött álló Komárom VSE-t látják vendégül.

A tavalyi idényben negyedik helyezett, Bozsik Péter által irányított társaság ígéretesen kezdte a szezont, a bajnokaspiráns III. kerület elleni idegenbeli 1–1 után a Nagykanizsát hazai környezetben 4–2-re verte a Komárom.

Ezt követően ugyan Mosonmagyaróváron súlyos, 5–1-es pofonba szaladt bele a csapat, ám a botláson hamar túltették magukat Kenesei Krisztiánék, előbb a BKV-t otthon győzték le 2–0-ra, majd Balatonlellén arattak kiütéses, ötgólos sikert.

Az elmúlt fordulóban azonban hazai pályán botlott a KVSE, hiszen az újonc VLS Veszprém megtréfálta őket (0–1).

Azaz mindkét csapatnak egy kisebb gödörből kell kimásznia, hogy kellő önbizalommal vágjon neki a jövő heti Magyar Kupa-fordulónak.

A két csapat az előző idény mindkét mérkőzésén négygólos mérkőzést játszott, ősszel a Komárom, tavasszal az Érd győzött 3–1-re.

– Egyik csapatnak sem úgy sikerült a múlt heti mérkőzése, mint ahogy szerette volna. Mindkét csapat próbál javítani, remélem, hogy nekünk fog sikerülni. A Lipót elleni második félidőt el kell felejteni, de az elsőre lehet alapozni, az egy járható útnak tűnt, remélem, sikerül úgy játszani – fogalmazott Limperger Zsolt, az Érdi VSE vezetőedzője.

A szeptember 15-én, 16 órakor kezdődő Érdi VSE–Komárom VSE mérkőzést Maml Zoltán vezeti, segítői Ring Kevin és Nagy Márk lesznek.

NB III, Nyugati csoport, 7. forduló
09.15., 16.00:
Érdi VSE–Komárom VSE

HÉTVÉGI PROGRAM!

Felnőtt NB III-asaink mellett további nyolc korosztályban/bajnokságban érdekeltek lesznek az Érdi VSE növendékei. U19-es és U17-es csapataink a bajnokság első hazai találkozóján, szeptember 14-én a Bicskei TC-t fogadják. Utánuk szombat délután U16-os lányaink is megkezdik szereplésüket a háromnegyed pályás első osztály Közép csoportjában, hiszen 14 órától a REAC-ot fogadják. U15-ös és U14-es országos másodosztályban érdekelt csapataink pedig vasárnap délelőtt látogatnak Bicskére. Azonban az U14-es korosztályban a megyei bajnokság délnyugati csoportjában az érdiek jellemzően U13-as korú játékosai is pályára lépnek szombat délelőtt a Százhalombattai VUK SE vendégeként. A legkisebb korosztályok, az U7-es U8-as és U9-es alakulatok számára is elkezdődik az új idény, hiszen vasárnap Tárnokon rendeznek számukra Bozsik-fesztivált.

U19, III. osztály, Középnyugati csoport, 3. forduló
09.14., 12.00:
Érdi VSE–Bicskei TC

U17, III. osztály, Középnyugati csoport, 3. forduló
09.14., 10.00:
Érdi VSE–Bicskei TC

U16, lány ¾ pályás I. osztály, Közép csoport, 2. forduló
09.14., 14.00:
Érdi VSE–REAC SISE-Femina

U15, II. osztály, Középnyugati csoport, 3. forduló
09.15., 12.00:
Bicskei TC–Érdi VSE

U14, II. osztály, Középnyugati csoport, 3. forduló
09.15., 12.00:
Bicskei TC–Érdi VSE

U14-es megyei bajnokság, Délnyugati csoport, 1. forduló
09.14., 10.00:
Százhalombattai VUK SE–Érdi VSE II

U8, U9, OTP Bank Bozsik-program: Tárnok, 09.15., 11.00

U7, OTP Bank Bozsik-program: Tárnok, 09.15., 09.00