Nem tudta felvenni a versenyt az U14

A Dunaújváros PASE vendégeként lépett pályára az Érdi VSE U14-es csapata a korosztályos másodosztály középnyugati csoportjának 24. fordulójából előrehozott mérkőzésen. Az érdiek nem tudták kompenzálni a két csapat közötti különbséget, így nagy arányú vereséget szenvedtek.

– Húsvét szombatról előrehozott mérkőzést játszottunk szerdán a dunaújvárosi stadionban, a negyedik helyen álló hazai csapat ellen. Remek pálya jó idő, jó ellenfél ennyi pozitívumot tudok mondani, sajnos, amit az eredmény is mutat. A két csapat játékosai között két osztálynyi különbség volt játéktudásban ezen a mérkőzésen. Ahhoz, hogy szorosabb eredményt értünk volna el lelkesedésben és fegyelmezettségben, illetve akaraterőben is sokkal többet kellett volna nyújtanunk. Sajnos a bajnoki tabella első feléhez tartozó csapatokkal nem tudjuk felvenni a versenyt. Az is igaz, hogy a mi csapatunkban csak két játékos volt a korosztályához tartozó (2005) a többiek mind fiatalabbak! – Serfőző István.

U14, II. osztály, Középnyugati csoport, 24. fordulóból előrehozott mérkőzés
Dunaújváros PASE–Érdi VSE 15–0 (7–0)