„Valamivel jobb játékra számítottam”

Hazai pályán kapott ki a Csákvári TK-tól az Érdi VSE U14-es együttese a korosztályos másodosztály középnyugati csoportjának 17. fordulójában.

– Idei első hazai mérkőzésünket játszottuk a velünk azonos játékerőt képviselő Csákvár csapatával. Sajnos még mindig nem tudtunk mindenkire számítani, így két 2007 születésű játékos is a kezdő csapatban kapott helyet. Az első játékrész kiegyenlített játékot hozott, azonban két figyelmetlenségből hátrányba kerültünk. Sajnos támadójátékunk nagyon esetleges volt, semmilyen veszélyt nem tudtunk az ellenfél kapujára jelenteni. A második félidőben kicsivel hatékonyabbak voltunk előre játékban, három nagy ziccerünk is volt, azonban ezek kimaradtak. Az ellenfelünk újabb két hibánkat kihasználta és megérdemelten nyerte meg a mérkőzést. Összeségében valamivel jobb játékra számítottam még ebben az összeállításban is az eredményről nem is beszélve – Serfőző István.

U14, II. osztály, Középnyugati csoport, 17. forduló
Érdi VSE–Csákvári TK 0–4 (0–2)