Az Érdi VSE tíz tollaslabdázója vett részt az U13-as és U17-es korosztályok számára Pécsen rendezett Multi Alarm Kupán, ahol Kis-Kasza Miklós révén két érmet szereztek.
Mindkét korosztályban öt-öt érdi tollaslabdázó ragadott ütőt Pécsen. A kisebbeknél Flórián Bence egyéniben kétszer nyert és egyszer kapott ki, Körmendi Gergely pedig két vereséget szenvedett. Ketten együtt a fiú párosoknál egyszer nyertek és háromszor maradtak alul, így egyéniben a főtábla jelentette a végállomást.
Harmos Boldizsár és Horváth Levente egymáshoz hasonlóan teljesített egyéniben, hiszen négy mérkőzés után mindketten ötven százalékos mérleggel fejezték be a versenyt a főtáblán, míg párosban három vereséggel zártak. Az ötödik érdi induló a fiatalabbaknál Zsarnai Milán volt, aki egyéniben kétszer kapott ki.
A nagyobbaknál két lány és három fiú szerepelt Érdről. Azonban a lányoknak sajnos hamar véget ért a verseny, hiszen mind Schvirján Zsófia, mind Györgylőrincz Krisztina kikapott a nyitómeccsén, s nem jutott a főtáblára. A fiúknál Zsarnai Marcell egy-egy győzelemmel és vereséggel, Harmos Márton egy vereséggel végzett egyéniben, kettejük párosa pedig kikapott Kollár Tamás és Wang Ou yang duójától, így ők is hamar búcsúztak.
Azonban Kis-Kasza Miklós remekelt: vegyespárosban oldalán a Nemzeti Közszolgálati Egyetem sportolójával, Vetor Nikollal mindhárom mérkőzését megnyerte és aranyérmes lett. Fiú párosban egy-egy győzelmet és vereséget tud felmutatni Kis-Kasza Miklós, aki a DTC-DSC versenyzőjével, Szentpáli Marcellel kétszer nyert, egyszer kikapott, így bronzérmet szerzett. Egyéniben pedig 1–1-es mérleggel zárt a főtáblán.