Fontos éven van túl az Érdi VSE U9-es csapata. Ifjabb Novák Ferenc alakulata sikeres szezont zárt a Bozsik-programban.
Az U9-es egy rendkívül fontos korosztály, olyan tekintetben, hogy amíg az U7-eseknél a játék megszerettetése a cél, itt már le kell fektetni a sportág alapjait.
– Nagyon sok új gyermek jött. A végén már közel huszan voltunk, ebből már nem is tudtunk mindenkit leigazolni, de az utolsó tornákon már stabil tizenkettes létszámmal vettünk részt, tehát legalább két csapatot tudtunk kiállítani. Év közben többször mondtam, hogy sajnos nem tudtunk korábban bejutni az óvodákba, de nagyon jó, hogy ez sikerült. Egy-két év lemaradás látszik, de vannak nagyon ügyes gyermekek.
Mit tudtak tanulni a gyermekek?
– Az alapokat el kellett kezdeni, a passzolást, a cseleket, a társak megjátszását, de ez azért nehéz, mert ők még úgy érzik, hogy „én és a labda”. Akik meg tudták ezt csinálni, hogy nem csak a labda volt és ők, azok nagyon sokat tudtak fejlődni és voltak és vannak is itt nagyon ügyes gyermekek, akiket a következő korosztályba is fel tudunk adni.