Összeszedetten és végig hajtva!

Remek, küzdelmes mérkőzést produkált az Érdi VSE U17-es csapata a korosztályos harmadosztály Középnyugati csoportjának tizennegyedik fordulójában, hazai pályán az Iváncsa KSE ellen.

Németh József együttese rendkívül összeszedetten, koncentrálva játszott, de hiába a jó, látványos játék, az első félidőben kimaradtak az érdi helyzetek. A második játékrészben némileg alábbhagyott a lendület mindkét csapatban, ám a meccset az érdiek uralták, kezdeményezőbbek voltak, ám a kapu előtti rossz döntések miatt nem jutottak gólig. Még a 90. percben az öt-hat embert kicselező, majd tizenkét méterről üresen lövő Nagy Richárd is a kapusba bombázott, így maradt a gól nélküli döntetlen.

„Befagyott a gólzsák. Amit kértem a csapattól, azt maximálisan betartották és visszakaptam” – fogalmazott Németh József, az U17-es együttes edzője.

U17, III. osztály, Középnyugati csoport, 14. forduló
Érdi VSE–Iváncsa KSE 0–0
Jók: az egész csapat, kivéve a gólszerzők