Nem bírtuk megállítani a Viaduktot

A legtöbb gólt szerző és az egyik legkevesebbet kapó Viadukt SE Biatorbágy vendégeként lépett pályára az Érdi VSE U14-es alakulata a korosztályos bajnokság középnyugati csoportjának 14. fordulójában.

Az érdiek a mérkőzés elején hátrányba kerültek, majd a 23. percben megduplázta előnyét a házigazda. Ezt követően Habos Gergely alakulata a szünetig tartotta magát. A fordulás után azonban negyed óra alatt háromszor is eredményesek voltak a vendégek, akik eldöntötték a mérkőzést, végül a hajrában is betaláltak, így 6–0-s győzelmet arattak.

„Tudtuk, hogy egy nagyon erős ellenféllel kerülünk szemben. Az eredmények is mutatják, hiszen a bajnokságban ők lőtték a legtöbb gólt és ők kapták az egyik legkevesebbet, úgyhogy mindenképpen védekező szellemben kellett kiállnunk. Amit a srácokkal gyakoroltunk és megbeszéltünk, azt maximálisan teljesítették, ezzel elégedett vagyok. Az első félidőben mutatott játék előtt le a kalappal, az ellenfél két átlövésből szerzett gólt – ez jó védekezésre utal. A második félidő elején bealudtunk, ennek sajnos három gól lett az eredménye, utána pedig még egy szabadrúgásból kaptunk egy gólt, az utolsó húsz percre már a tisztes helytállás volt a cél és hogy tartsuk magunkat, ezt pedig teljesítettük” – értékelt Habos Gergely, az U14-es csapat edzője.

U14, II. osztály, Középnyugati csoport, 14. forduló
Viadukt SE–Érdi VSE 6–0 (2–0)
Jók: Micskó Máté, Szilágyi Levente, Berényi Dominik, Pásztor Miklós