Furcsa helyzetben…

2–0-s vereséget szenvedett a Diósdi TC vendégeként az Érdi VSE U19-es együttese a korosztályos harmadosztály középnyugati csoportjának 13. fordulójában, az ősz utolsó mérkőzésén.

Habos Gábor alakulata a Diósd vendégeként úgy lépett pályára, hogy az ellenfélnél több, tavaly még érdi színekben szereplő játékos is pályára lépett. Sőt…

Bő negyed óra után a korábbi érdi, Zagyva Botond szerezte meg a vezetést a DTC-nek, majd nem sokkal később Waller Edwárd is bevette Horváth Viktor kapuját.

Ezt követően ugyan tartották magukat a vendégek, de nem tudtak közelebb zárkózni riválisukhoz.

– Szomszédvári rangadón megérdemelten nyert a Diósd. Jó, hogy vége az idénynek, mert egy kicsit elfogytunk, sokan sérültek vagy lebetegedtek… – mondta Habos Gábor.

U19, III. osztály, Középnyugati csoport, 13. forduló
Diósdi TC–Érdi VSE 2–0 (2–0)
Jók: