Nem bírtuk megállítani a legjobban támadó ellenfelet

Az U14-es másodosztály Középnyugati csoportjának 12. fordulójában az Érdi VSE ahhoz a Csákvári TK-hoz látogatott, amely az eddigi tizenegy mérkőzésén száz alkalommal talált be az ellenfelek kapujába.

A legjobban támadó csapat vendégeként lépett pályára a Habos Gergely által irányított érdi U14-es csapat, s ugyan jól tartották magukat a vendégek, de a szünet előtt megtörte a jeget a Csákvár, amely végül hat góllal nyert.

– A bajnokságban a legtöbb gólt szerző csapat ellen játszottunk, eddig száz gólt rúgtak, tehát előrefelé nagyon veszélyesek. Harmincöt percig tartottuk magunkat, nagyszerűen futballoztunk, aztán az első gól megtörte a jeget, onnantól kezdve kicsit fejben is elvesztettük ezt a mérkőzést és jött a henger. Az ellenfél jól játszott, de egy játéka volt: a két gyors szélsőnek kitették a labdát és megfutottak minket. Voltak hibáink is, amiket kihasználtak, de ez ellen a csapat ellen nem volt szégyen kikapni. Kicsit sokallom a hat nullát, mert lehetett volna szorosabb is, de a vereség jogos – értékelt Habos Gergely.

Az Érdi VSE U14-es csapata az őszi idény utolsó fordulójában hazai pályán, a Tatabányai TFCE ellen lép pályára. Az alakulat különleges helyzetben van, hiszen győzelem esetén megelőzné riválisát és a hetedik helyen telelne, de ha nem nyer és a Kelen SC legalább hat góllal nyer a Gárdonyi VSC vendégeként, egy helyet vissza is csúszhat a tabellán.

U14, II. osztály, Középnyugati csoport, 12. forduló
Csákvári TK–Érdi VSE 6–0 (2–0)
Jók: Berényi Dominik, Szilágyi Levente, Tóth Patrik