Kiütéses, 6–3-as győzelmet aratott az Érdi VSE U14-es együttese a Kelen SC ellen a korosztályos másodosztály középnyugati csoportjának tizenegyedik körében.
Fodróczy Gellért mesterhármast jegyzett a Kelen SC ellen, miután az első negyed órában már kétszer betalált, majd a fordulás után négy perc elteltével harmadik gólját jegyezte távoli szabadrúgások után. Mellette még Nikolics Dominik, Szilágyi Levente és Pásztor Miklós is betalált az első negyven perc során, így az érdiek hamar megszerezték a győzelmet, igaz, a fordulás után kiengedett a házigazda, s így közelebb zárkózott a Kelen SC, de Habos Gergelyék így is háromgólos győzelmet arattak.
– Elégedett vagyok a mutatott játékkal és a hozzáállással. A nyolcadik helyért folyt a csata, úgy álltunk hozzá, hogy meg kell nyernünk ezt a meccset, hogy elérjük célunkat. Ezt az első perctől kezdve bizonyítottuk is. Az első félidőben le tudtuk rendezni a meccset, viszont ami fájó, hogy az utolsó húsz percben kiengedtünk és teret hagytunk ellenfelünknek, ami azt eredményezte, hogy feljöttek három gólra. Lehetett volna ez több is, de ne legyünk telhetetlenek, jól játszottak a srácok – értékelt Habos Gergely.
U14, II. osztály, Középnyugati csoport, 11. forduló
Érdi VSE–Kelen SC 6–3 (5–1)
Gólszerzők: Fodróczy Gellért (3., 15., 44.), Nikolics Dominik (24.), Szilágyi Levente (34.), Pásztor Miklós (37.)
Jók: Fodróczy Gellért, Nikolics Dominik, Micskó Máté