Az Érdi VSE felnőtt NB III-as csapata a Nyugati csoport 14. fordulójában Felcsútra látogat, ahol a Puskás Akadémia FC második csapata ellen lép pályára.
Kisebb hullámvölgyben. Ígéretesen indította a 2017/2018-as idényt a Puskás Akadémia FC második csapata, hiszen tíz forduló után tizenkilenc ponttal a szoros élmezőnyben negyedik helyen állt, ám Bojan Lazics csapata elmúlt három mérkőzésén csupán egy pontot szerzett, s visszacsúszott a tabella nyolcadik helyére.
A hullámzás pedig érzékelhető abban is, hogy a Videoton FC II-t idegenben legyőzték, a sereghajtó Gyirmót FC Győr II-től azonban hazai pályán kaptak ki. Emellett az Ajkától pontot raboltak, míg a Kaposvár ellen 4–2-re kaptak ki.
Igaz, aztán az is benne van a pakliban, hogy a válogatott szereplés miatti élvonalbeli szünet miatt a megszokottnál több NB I-es játékos játszik vissza a második csapatba. Az is hozzátartozik még, hogy több utánpótlás-válogatott játékos viszont nem lehet ott a házigazdáktól az Érdi VSE elleni mérkőzésen.
– Egy játszó csapat ellen fogunk pályára lépni.
Az lesz a kérdés, hogy a hétvégi NB I-es szünet miatt hányan játszanak vissza az első csapatból,
ez lehet pozitívum és negatívum is. Mindenesetre nagyban befolyásolhatja a mérkőzést, hogy hányan játszanak vissza. Szóval csak a kezdő tizenegyet meglátva leszünk okosabbak. Ami viszont jó, hogy
nekünk jól szokott menni a játszó csapat elleni játék, ők és mi is akarunk focizni, szóval csak jó meccs sülhet ki belőle
– fejtette ki várakozásait Limperger Zsolt, az Érdi VSE vezetőedzője.
A november 12-én, 13 órakor Felcsúton megrendezésre kerülő találkozót Derdák Marcell vezeti, segítői Szabó Péter és Aradi József lesznek. A mérkőzést az erdivse.hu-n élőben közvetítjük.
A felnőtt NB III-as együttes mellett az Érdi VSE további kilenc (!) alakulata is pályára lép hétvégén. A Pest megyei harmadosztály délnyugati csoportjának 12. körében az Érdi VSE II a Kiskunlacháza SE-t látja vendégül vasárnap 16 órakor. A találkozó előtt pedig a női együttes is pályára lép a Piliscsaba SE ellen.
Az U19-es és U17-es gárdák szombaton Csepelen játszanak a korosztályos harmadosztály középnyugati csoportjának 11. fordulójában.
Az Érdi VSE U16-os lány együttese számára a Mosonmagyaróvári TE 1904 elleni találkozóval ér véget az ősz a korosztályos, ¾ pályás bajnokság északnyugati csoportjában.
Vasárnap délelőtt az Érdi VSE U15-ös és U14-es egységei a Kelen SC-vel vívnak meg az Ercsi úti Sporttelepen a másodosztály középnyugati csoportjának 11. fordulójában.
A Bozsik-programban az U7-es és U9-es korosztályok évzáróját követően az U13-asok vasárnap délelőtt Diósdon, az U11-esek hazai környezetben, az Ercsi úti Sporttelepen zárják az idényt szombat délután.