Az NB III Nyugati csoportjának tizenharmadik körében az élről leszoruló Érdi VSE a VLS Veszprém vendégeként lép pályára.
Limperger Zsolt együttese leszorult az NB III Nyugati csoportjának éléről, hiszen a legutóbbi körben épp a Veszprémet 4–0-ra kiütő Kaposvári Rákóczi több győzelemmel rendelkezik, mint az érdiek. Kertész Ferencék aktuális ellenfele a tabella tizenharmadik helyén álló VLS Veszprém lesz.
Orbán Tamás csapat az előző idény második felében egy remek sorozattal sikeresen megtartotta NB III-as tagságát. Viszont az új évad eddigi tizenkét mérkőzésén háromszor győzött a veszprémi csapat három döntetlen és hat vereség mellett. A királynék városában azonban nincs túl jó mérlege az együttesnek, hiszen lejátszott hat mérkőzéséből csak egyet tudott megnyerni (Csornai SE, 5–1) a Dunaharaszti MTK elleni iksz (1–1), illetve a Videoton FC II (1–2), THSE-Szabadkikötő (0–1), BKV Előre (0–2) és Pápai Perutz FC (0–3) elleni vereségek mellett. Érdekesség, hogy idegenben valamivel jobban megy a VLS-nek, hiszen az andráshidai (2–0) és kaposvári (4–0) zakók mellett a Gyirmót FC Győr II (1–3) és a Pénzügyőr (0–1) ellen is három pontot vihettek haza, míg Ajkáról (3–3) és a III. kerületből (2–2) is egy-egy pontot hoztak.
Az előző idényben Veszprémben gól nélküli első félidőt követően az érdiek Tárkányi Gergő találatával és Gulyás Gergő öngóljával hátrányból fordítva győztek 2–1-re, míg Érden ugyancsak hátrányból felállva Melczer Vilmos 88. és Kelemen Patrik 92. percben szerzett találatával szintén 2–1-re nyertek.
Érdekesség, hogy az Érdi VSE vezetőedzője, Limperger Zsolt szülővárosáról, Pápáról igazolt Veszprémbe, ahonnan egy évvel később távozott a Ferencvárosi TC-hez, azaz a szülővárosa elleni meccset követően életének egy újabb jelentős állomásához tér vissza.
– Biztos, hogy egy mérföldkő volt az életemben, de nem annyira fontos, mint mondjuk a Pápa vagy a Fradi, hiszen csak nyolc hónapot voltam ott. De természetesen egy érdekes állomás volt az életemben – mesélte Limperger Zsolt, majd kitért a VLS Veszprém elleni mérkőzésre.
– Rajtuk is meg van a nyomás, hiszen eléggé alul helyezkednek el a tabellán, nekünk pedig azért, mert ott vagyunk felül, de
egyik csapat sem adja könnyen a bőrét, úgyhogy úgy megyünk oda, mintha első helyen lenne a Veszprém.
Megpróbálunk három ponttal hazajönni. A helyzetkihasználáson fog múlni, mert helyzetbe már kerültünk múlt héten is, csak annak kihasználásával voltak gondjaink, de ugyanez a baja a Veszprémnek is, mert egy jól játszó, passzoló csapat, ott is ezzel vannak gondok, szóval ez fog dönteni – tette hozzá az Érdi VSE vezetőedzője.
A november 4-én, szombaton 13.30-kor, a Veszprémi Egyetemi Stadionban rendezett (8200 Veszprém, Wartha Vince utca 3.) mérkőzést Görög Márió vezeti, segítői Bede Tamás és Rigó Martin lesznek. A találkozót élőben közvetítjük az erdivse.hu-n!
A felnőtt NB III-as együttes mellett második csapatunk vasárnap kora délután a Szigetszentmárton KSE-t fogadja, míg felnőtt női csapatunk Komáromban játszik szombat este a Fortuna SE-vel. Az U19-es csapat szombat délelőtt, az U17-es vasárnap délelőtt játszik hazai környezetben a Taksony SE-vel, míg az U15-ös és U14-es korosztályok Dunaújvárosban vendégeskednek szombat délelőtt. Az Érdi VSE U16-os lány csapata pénték délután lép pályára Felcsúton, a Puskás Akadémia FC ellen.