Sajnálatos vereség – U16

A találkozó ideális, ragyogó napsütéses időben zajlott, de sajnos a pályán nem tükröződött a várt dinamika és lelkesedés. A csapatunk lassú, körülményes játéka és a helyzetkihasználásunk is elmaradt a várakozásoktól. Az ellenfél a pályán elért eredményt teljes mértékben megérdemelte, hiszen akaratban, lelkesedésben és küzdeni tudásban felülmúlt minket.

Részletek

Szép őszi zárás!

Az őszi szezon utolsó (15.) fordulóját rendezték vasárnap az NB III. Észak-Nyugati csoportjában. Csapatunk a IV. kerületbe látogatott az Újpest FC II. vendégei voltunk ezen a játéknapon. A két alakulat szinte azonos mutatókkal rendelkezett a forduló előtt, így aki nyerni tud az kicsit meglép a riválistól és az élbolyhoz közel maradhat. Csapatunkat sérülések és betegségek…

Részletek

Fájó vereséget szenvedett U-12-es csapatunk Iváncsán! – U12

A mérkőzés nehezen indult számunkra: hamar kétgólos hátrányba kerültünk, és úgy tűnt, hogy ez egy nehéz összecsapás lesz. A csapat azonban nem adta fel, három percen belül egyenlítettünk, reményt adva a folytatásra. Sajnos a mérkőzés hátralevő részében már csak futottunk az eredmény után, ellenfelünk pedig könyörtelenül kihasználta hibáinkat és megérdemelten szerezte meg a győzelmet.

Részletek

Bravúros Fordítás! – U14

Győrben vendégszerepeltünk, ahol a tabella alapján mi voltunk az esélyesek. Ennek ellenére a meccs hidegzuhannyal kezdődött, mivel az első 9 percben már kétgólos hátrányba kerültünk. Ebben a rövid időszakban több hibát is vétettünk, mint a maradék 70 perc alatt összesen. Szerencsére gyorsan sikerült rendezni a sorokat, és a csapat elkezdte játszani a saját játékát. Nyolc…

Részletek

Győzelem a Közvetlen Rivális Ellen! – U19

Szombat reggel hazai pályán fogadtuk a Mór csapatát, amely a tabellán közvetlenül előttünk állt, három pont előnnyel. Ellenfelünk fizikailag erős csapat, de ezúttal a fizikai fölényük nem tudott előnyt jelenteni számukra. A mérkőzés során a játékot mi uraltuk, és ennek eredményeként az első félidőben sikerült megszereznünk a vezetést. A második játékrészben tovább növeltük előnyünket, jó…

Részletek

Félidőhöz érkeztünk!

A 2024/2025 bajnokság őszi utolsó mérkőzésén csapatunk az Újpest FC II. alakulatához látogat. Ellenfelünk szinte ugyan olyan mutatókkal rendelkezik mint mi. A különbség, amivel előttünk állnak a tabellán, a több (5) rúgott gól. Ez is mutatja, hogy kiegyenlített küzdelemre számíthatunk Újpesten. Sajnos betegségek és sérülések nehezítik a csapatösszeállítást. Szeretnénk az őszi szezont sikeresen zárni és…

Részletek

Igazságos pontosztozkodás!

November első hétvégéjén hazai környezetben fogadtuk közvetlen riválisunkat a Puskás Akadémia II. csapatát. A tabellán csak egy pont volt a különbség a két alakulat között a mérkőzést megelőzően.  Mind a két csapat sikertelenül megvívott meccsekkel a háta mögött várta a javítás lehetőségét. Domján Attila az ÉVSE vezetőedzője változtatott az előző heti kezdőcsapatán és a Tóth-…

Részletek