Edzőlesen – Köszönet Pepe bácsinak!

A kívülállók számára ritkán adatik meg, hogy bepillantást nyerjenek egy sportegyesület mindennapjaiba. Az elvégzett munka eredménye csak idővel – hetek, hónapok, sőt évek múltán – válik igazán láthatóvá. Az Érdi VSE vezetősége és szakmai stábja elkötelezetten dolgozik azon, hogy a fiatalok ne csak futballistaként, hanem emberként is fejlődjenek. Ez egyáltalán nem könnyű feladat – ezt…

Részletek

Október hónap utánpótlás sportolója!

Az Érdi VSE a KRAUSE (létrák és állványrendszerek) cég támogatásával hagyományt szeretne teremteni, hogy minden hónapban megválasztja a “Hónap utánpótlás sportolóját”. A címmel együtt jár egy 25 000 forintos utalvány, amelyet partnerünknél a TTSPORT (sportfelszereléseket forgalmazó) kínálatából válogatva lehet felhasználni.

Részletek

Harcosan zárták a tornát U12-es fiataljaink!

U12-es csapatunk az Aranyágon fejezte be a tornát, és a 7. helyet szerezte meg. A nap során négy mérkőzésen léptek pályára fiataljaink, és bár voltak nehéz pillanatok, sikerült szépen zárni a szereplést. A csapat a legtöbb mérkőzésen megmutatta, mire képes, és az utolsó két találkozón küzdeni akarásból jelesre vizsgázott. Eredmények: Érdi VSE – Nagykáta 1-2…

Részletek