Újabb hétközi hazai meccsel folytatjuk

Szeptember 28-án, szerdán 16 órától a Kelen SC-t látja vendégül az Ercsi úti Sporttelepen az NB III Nyugati csoportjának 10. fordulójában az Érdi VSE. Igazi rangadónak ígérkezik a találkozó, hiszen az érdiek hat győzelemmel és három vereséggel kezdték az új idényt, míg a Kelen csupán két vereséget számlál négy győzelme és három döntetlenje mellett.

Részletek

Szép győzelemmel folytatták U13-asaink

Negyedik mérkőzésén harmadik győzelmét aratta az Érdi VSE U13-as csapata a regionális bajnokság Közép A-csoportjában. Kertész Bence és Zsigmond László együttese bár az első negyedben még nem tudta gólra váltani helyzeteit, de a második húsz percben sikerült rendezni a sorokat és bár az érdi vezetés után egyenlített az FC Dabas, a harmadik és negyedik húsz…

Részletek

Támadónk súlyos sérülése miatt félbeszakadt U19-eseink meccse

Bár érvényesítette akaratát és remekül teljesített az Újbuda FC elleni hazai mérkőzésen az Érdi VSE U19-es csapata, Váczy Bálint tanítványainak mérkőzése a 70. percben félbeszakadt, amikor a fővárosi csapat kapusa brutálisan buktatta az érdi támadót, Szilágyi Leventét, akinek az eset következtében eltört a lába, így a regionális bajnokság északnyugati B-csoportjának 3. fordulójában rendezett mérkőzés nem…

Részletek