Megérdemelt győzelem!

Rendhagyó módon szombaton léptünk pályára Balatonfüreden a bajnokság 21. fordulójában. Nehéz mérkőzés elé néztünk, de nem annyira az ellenfél játéktudása miatt, inkább a játékstílusuk, ami fejtörést okozott az összecsapás előtt. Vehemenciájuk, amivel a mérkőzésekbe bele állnak nemcsak, hogy agresszív, de az alattomos, durva, ön és közveszélyes jelzőket is kimeríti. A győzelem mellett a sérülések elkerülése is fontos szempont volt. Ellenfelünknek az eddig lejátszott három tavaszi fordulóban még nem sikerült győztesen elhagynia a pályát… mint utóbb kiderült a negyediken sem. Csapatunk az Érdi VSE viszont két sikeresen megvívott mérkőzéssel a háta mögött, önbizalommal telve, felkészülten várta a mérkőzést. Ennek megvívására vezetőedzőnk a Tóth G. – Kárász, Kertai, Gál, Gyurácz, Almomani – Morvai, Göblyös – Suszter, Rétfalvi – Farkas B. összeállítású kezdőcsapatnak szavazott bizalmat.

1.perc: Az Érdi VSE kezdte a mérkőzést és az első támadás végén még szögletre mentettek a hazaiak. A jobboldali sarokrúgást Morvai végezte el, a beadására Kárász ellenállhatatlanul érkezett és 8 méterről védhetetlenül fejelt a jobb sarokba. 0-1

5.perc: Molnár hamar megkapta a meccs első sárga lapját.

6.perc: Almomani futott fel a baloldalon, majd középre ívelt, ahol megint Kárász érkezett, de fejesét Ivancsics bravúrral kiütötte. Gál gyűjtötte be a kipattanót és Farkashoz passzolt, aki 10 méterről célba vette a hazai kaput, de a gólba tartó lövést blokkolták a hazaiak. A labda a blokkról Gyurácz elé pattant, akinek 14 méteres emelése a felsőlécről kifelé pattant majd a hazai védők nagy nehezen felszabadítottak. Szép kis tűzijáték volt.

10.perc: Gyurácz ugratta ki a balösszekötő helyén Rétfalvit, aki elől a kapujából bátran kivetődő hazai cerberus menteni tudott.

13.perc: Göblyös 16 méteres ballábas lövését hárította Ivancsics.

21.perc: A Balatonfüredi Farkas D. is sárga lapot kapott.

34.perc: Gyurácz ia „besárgult”.

45.perc: Egy remek labdaszerzés után Farkas B. ugratta ki Susztert a 16-os vonalánál. A támadó tolt egyet a labdán, majd 12 méterről a bal sarokba lőtt…sajnos mindezt lesről tette.

Egy gólos előnnyel mehettünk pihenőre, de ez nem a hazaiakon múlt. A szünetben egyik szakvezető sem változtatott kezdőcsapatán.

48.perc: Most a hazaiak kezdték jobban a játékrészt. Rétfalvi ellen szabálytalankodtak a hazaiak, de a síp néma maradt, majd többszöri hibánkat kihasználva Rédling került lövő helyzetbe és 16 méterről a hosszú sarokba lőtt. 1-1

52.perc: Nem tartott sokáig a hazaiak öröme. Morvai ívelt a hosszún érkező Kárászhoz, az érdi szélső középre fejelte a labdát, ahol érkezett Suszter és 8 méterről a kapu közepébe bombázott. 1-2

54.perc: Göblyös ugratta ki Rétfalvit, aki 16 méterről a jobbalsó sarokba lőtt….sajnos megint emelkedett az asszisztens zászlója.

55.perc: Rétfalvi helyét Juhász foglalta el.

63.perc: Berzseny és Tóth G. hagyta el a pályát, helyettük Lórántfy és Irmes állt be.

70.perc: Rédling nem bírt magával, így sárga lapot kapott.

71.perc: Morvai is sárga lapos figyelmeztetésben részesült.

76.perc: Szabó is megkapta a maga sárga lápját.

84.perc: Farkas helyett Papp állt be.

86.perc: Sárossynak ért véget a mérkőzés, helyére Imre érkezett.

90.perc: Almomani hagyta el a pályát és helyette Loboda állt be.

90.+2.perc: Göblyös sárga lapja zárta le a mérkőzést.

Amiért jöttünk azt elértük, Bár az eredmény nem tükrözi híven egy sima mérkőzésen győzelmet arattunk az igen visszafogott teljesítményt nyújtó hazaiak ellen és szerencsére egy játékosunk sem sérült meg. Ezzel a sikerrel csapatunk előzött és megerősítette helyét a középmezőnyben. Köszönjük szurkolóink kitartó bíztatását és várunk mindenkit jövő héten vasárnap a Novákban, ahol a Kelen csapatát fogadjuk. Hajrá Zöld! Hajrá Érd!

Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, szerintem amióta én itt vagyok, így még nem indítottunk egy meccset sem. Az első percben már helyzetünk volt, majd a szögletet be is fejelte Kárász Krisztián. Az első húsz percben akár három-négy gólt is szerezhettünk volna, nagyon jól nézett ki a játékunk. A félidő második felében viszont felvettük az ellenfél stílusát, kapkodóbbá váltunk, keveset birtokoltuk a labdát, ez nem tetszett. A második félidő elején az ellenfél egy kósza lehetőséget kihasznált, így 1-1 lett, de szerencsére gyorsan sikerült újra megszereznünk a vezetést. Onnantól kezdve nem jelentettek ránk nagy veszélyt, sőt, kontrából nekünk is voltak lehetőségeink. Nagyon örülünk a győzelemnek, de még jobban annak, hogy senki nem sérült meg, mert ennél alattomosabb csapatot NB III-as szinten még nem láttam.

-értékelt Domjan Attila.

NB III. Észak-Nyugati csoport 21. forduló
Balatonfüredi FC – Érdi VSE 1-2 (0-1)
Balatonfüredi Sporttelep, 150 néző
V.: Dombi, (Szabados D., Jakab B.)
Balatonfüred: Iváncsics – Rédling, Berzsenyi (Lóránfty 63.), Farkas D., Lencse – Sárossy (Imre 86.), Mayer, Juhász I. – Szabó B., Tóth G., Molnár
Vezetőedző: Szabados Tamás
Érdi VSE:  Tóth G.- Kertai, Gál, Gyurácz, Kárász, Juhász – Göblyös, Morvai, Rétfalvi (Suszter 72.) – Farkas (Papp 90.), Loboda (Almomani 55.)
Vezetőedző: Domján Attila
Gól: Rédling (48.) ill. Kárász (1.), Suszter (51.)