Harmadik tavaszi mérkőzésünkre készültünk. Hazai környezetben a Novák Ferenc Érdi Sportközpontban fogadtuk az FC Sopron csapatát. Egy vereség és egy döntetlen volt eddig a mérlegünk így nagyon bizakodtunk, hogy az első győzelmünket is megszerezzük idén. Ellenfelünk egy helyezéssel (9.hely) mögöttünk állt a tabellán a mérkőzés előtt, így a bajnoki pontok megszerzésén felül még a pozíciónk megőrzése is téttel bírt. A meccset megelőző héten ellenfelünk edzőváltáson esett át, így hiába az információknak, elemzéseknek nem tudhattuk mire számíthatunk riválisunktól. Hazai oldalon bizakodásra adott okot a múltheti idegenbeli pontszerzésünk és egy- két hiányzó játékos visszatérése is. Domján Attila vezetőedző a Tóth G. – Kárász, Kertai, Gál, Gyurácz, Juhász – Morvai, Göblyös – Rérfalvi – Farkas, Loboda összetételű tizenegynek szavazott bizalmat.
2.perc: Gál passzolt Lobodához, aki Rétfalvit hozta játékba és a hazai középpályás 16 méterről alig lőtt a kapu mellé.
9.perc: Nem kellett sokat várni az első hazai gólra. Morvai 35 méterről jobbról ívelt szabadrúgásból a kapu elé, ahol Kárász megelőzve mindenki 8 méterről csukafejessel kapura továbbította a labdát, amit Ferenczi még bravúrral hárított, de érkezett Kertai, aki Érdi pályafutásának első gólját szerezve 6 méterről a hálóba belsőzött. 1-0
26.perc: Morvai jobbról tört be a 16-oson belülre, majd a kapu jobb alsó sarkát vette irányba, de a vendégek kapusa hárítani tudott.
27.perc: Sérülés miatt cserére kényszerült a vendégcsapat. Sipőcz helyére Szóka állt be a folytatásra.
33.perc: Bolla is sárga lapot kapott.
40.perc: Soós került helyzetbe, de 14 méteres lövését Gál az utolsó pillanatban becsúszva szögletre mentette.
45.perc: Kárász nagy bedobását Farkas csúsztatta Morvaihoz, aki lekészítette a labdát Juhásznak, de a szélső 16 méteres lövése elkerülte a kaput.
45+1. perc: Kárász kapott sárga lapos figyelmeztetést.
Stabil, meggyőző játék után minimális előny, ennek tudatában vonulhattunk az öltözőbe. A két szakvezető nem változtatott csapatán a szünetben.
55.perc: Loboda elhagyta a pályát, helyére Almomani érkezett.
59.perc: Göblyös némi labdavezetés után Farkashoz passzolt, aki lövő helyzetbe hozta magát, de próbálkozása a védőkről szögletre pattant.
63.perc: Jobboldali Soproni támadás építés és a hazai védővonal mögé kerülés után a középre adást Tóth G. fülelte le az utolsó pillanatban.
67.perc: A Soproni Tóth D. kapott sárga lapot.
71.perc: Jobboldali beadásra Tóth D. érkezett, de 10 méteres fejese egy hazai védőn megpattanva alig hullott a felsőléc fölé.
73.perc: Rétfalvit, Suszter váltotta.
74.perc: Fábiánkovits és Soós helyett Baumgartner és Végh állt be.
77.perc: Farkas is „besárgult”.
80.perc: Kertai is sárga lapot kapott.
86.perc: Fendrik is kiérdemelt egy sárga lapot.
89.perc: 28 méterről középről végezhetett el szabadrúgást a vendégcsapat. A labda mögé Szabó állt és erő, csapódó lövése centikkel kerülte el ahazai kaput. Tóth G. rajta volt a lövésen.
90.perc: Farkas helyett Papp állt be.
90+1.perc: Almomani harcosságának köszönhetően Morvaihoz került a játékszer, aki a kiugró Susztert hozta játékba. A hazai támadó ügyesen maga elé tette a labdát, amivel máris helyzetbe hozta magát és 12 méterről a kimozduló Ferenczi mellett a hálóba helyezett. 2-0 Eldőlt a meccs!!
90+4.perc: Baumgartner sárga lapja zárta le a mérkőzést.
Igen korrekt játékvezetés mellett, megszereztük idei első győzelmünket, ezzel lépéselőnybe kerültünk közvetlen riválisainkkal szemben. Nem szabad, hogy ez elaltasson minket hiszen jövő héten idegenben a Balatonfüredi FC vendégeként lépünk pályára és az a mérkőzés sem ígérkezik sétagaloppnak. Köszönjük kitartó szurkolóink lelkes buzdítását, amire jövő hétvégén is szükségünk lesz. Hajrá Zöld! Hajrá Érd!
Fontos volt számunkra ez a mérkőzés. Kicsit meglepett minket a Sopron, hogy öt védővel állt fel, erre nem készültünk, de gyorsan reagáltunk. Az első félidő első része jól nézett ki, sok pontrúgásunk volt, veszélyes helyzeteket alakítottunk ki, és egy ilyen szituációból meg is szereztük a vezetést. A félidő vége viszont nem tetszett, saját hibáinkból engedtünk lehetőségeket az ellenfélnek. A második játékrész eleje szintén nem volt az igazi, a Sopron beszorított minket, nem birtokoltuk jól a labdát. Cserékkel frissítettünk, és a végére kiegyenesedtünk, majd lezártuk a mérkőzést a második góllal. Összességében megérdemelt győzelmet arattunk.
-értékelt Domján Attila.
NB III. Észak-Nyugati csoport 20. forduló
Érdi VSE – FC Sopron 2-0 (1-0)
Novák Ferenc Érdi Sportközpont
V.: Bálint (Juhász, Sipos)
Érdi VSE: Tóth G.- Kertai, Gál, Gyurácz, Kárász, Juhász – Göblyös, Morvai, Rétfalvi (Suszter 72.) – Farkas (Papp 90.), Loboda (Almomani 55.)
Vezetőedző: Domján Attila
Sopron: Ferenczi – Sipőcz (Szóka 25.), Fábiánkovits (Baumgartner 74.), Szilágyi, Tóth D. – Bolla, Fendrik, Auer, Soós (Végh K. 74.) – Reseterits, Szabó T.
Vezetőedző: Dunaveczki Attila
Gól: Kertai (9.), Suszter (91.)