Megvan a HUSZADIK

Vasárnap délután a kiesőhelyen tanyázó Mór ellen lépett pályára felnőtt csapatunk. A mérkőzésnek igazából csak az Érdi csapat szempontjából volt tétje. Vendég siker esetén mindenképpen az élbolyban végzünk a hátralévő meccsektől függetlenül. Nehezen, de sikerrel vettük ezt az akadályt és így vágyaink beteljesültek. A sikert beárnyékolja csapatunk alapemberének Németh „Némó” Gábornak a fejsérülése. Mielőbbi jobbulást kívánunk neki.
Álmosan kezdtek a csapatok sok hibával és a színvonal sem ütötte meg a szintet és mint kiderült volt még valaki, akinek a teljesítménye még a csapatokénál is rosszabb volt.

12. perc: 20 méterre a vendég kaputól a bal oldalvonalnál Pintért kerítették be a hazaiak. „Nikxon” a nyomás alatt rosszul adott haza és így Varga lépett ki az ajándék labdával. Kertész merész vetődéssel igyekezett tisztázni, de a hazai támadó nem fogta vissza magát és csúnyán összecsúsztak. Kertész az ütközés után mozdulatlanul a földön maradt a labda pedig tovább pattant. Mindenki meglepetésére a játékvezető sípja néma maradt (!!!) és a hátulról érkező Bozai (aki szintén meglepettnek tűnt!) az üres kapuba passzolt. A játékvezető (hiába nézte asszisztensét segítségért) némi habozás után érvényesnek ítélte a találatot. 1-0
Pál reklamálásért sárga lapos figyelmeztetést kapott.

18. perc: Pál indította Farkast, aki megkerülte védőjét majd összekoccintották a bokáját. A játékvezető sípolt, de két percbe telt mire kiderült, hogy büntetőt ítélt. A letett labda mögé Pintér állt és a jobbra vetődő kapust becsapva higgadtan a bal sarokba gurított. 1-1

35. perc: Pallagi indította Farkast, akinek 13 méteres lövését blokkolták a hazai védők.

38. perc: Varga a 16-os jobb sarkáról a hosszú felsőt vette célba. Kertésznek nagyot kellett nyújtózkodnia, hogy elcsípje a lövést.

43. perc: Pallagi ugratta ki Farkast, akit a nyakánál fogva lerántottak a büntetőterületen belül, de a játékot vezető Virág sípja nem szólalt meg…. ,majd a méltatlankodó Farkasnak felmutatta a sárga lapot.

Két perccel később megszólalt az a fránya síp és véget ért a felejthetőre sikeredett első félidő. A szünetben egyik szakvezető sem változtatott csapatán.

47. perc: Göblyös sárgája nyitotta a második játékrészt.

53. perc: A vendég térfélen Jancsó és Németh futott össze a játék hevében. Mind a két játékos a földre esett és mozdulatlanul ott is maradtak. A játékvezető (nem meglepő módon!) tovább engedte a játékot és csak akkor kapcsolt, hogy súlyos az eset amikor minden játékos megállt, hogy jöjjön a segítség. A játékosok ápolása közben arra volt ideje a „sporinak”, hogy sárga lappal figyelmeztesse a vendég edzőt Ebedli Zoltánt. Ezek után labdaejtéssel folytatódott a játék.

61. perc: Mind a két fejsérülést szenvedett játékost le kellett cserélni! Németh helyett Kürti állt be vendégoldalon. A hazaiaknál Jancsó helyét Erni vette át.

68. perc: Pintér nyesett baloldalról a kapu elé, ahol Pál emelkedett a legmagasabbra, de fejese a léc fölé szállt.

72. perc: Kuczi helyett Gosztonyi állt be. Ugyan ebben a percben Csoma-László szerzett labdát a bal szélen. Kürtit hozta játékba, akinek kapu elé passzolt labdája Pál előtt gurult el az ötösön.

73. perc: Pallagi jobb oldali szöglete az ötösön „beragadt” a bolyba. Pintér eszmélt elsőnek és háttal a kapunak a jobb kapufa mellé sarkazott.

80. perc: Göblyös vitte rá a labdát a védelemre, majd balra passzolt, ahol Kürti már helyzetben léphetett volna ki, de elengedte a játékszert Pálnak, akinek lövése 15 méterről a léc fölé szállt.

85. perc: Kettős csere mind a két oldalon. Csoma-László és Pallagi elhagyta a pályát és Kincses és Morvai álltak be. Varga és Hajdú szintén lementek, helyettük Paulik és Tar folytatta a meccset.

88. perc: Kürti 18 méteres löketét védte a hazaiak kapusa.

92. perc: Eldőlt a mérkőzés! Pintér lövésre szánta el magát 18 méterről. A labda Kovács kezei alatt a jobb alsóba vágódott. 1-2

94. perc: Farkas helyét Révész vette át.

95. perc: Kürti baloldali beadását révész szelídítette meg, csinált egy cselt, ami hosszúra sikeredett és a labda Kincses elé került, akinek 7 méteres lövése a védőkről szögletre pattant. Nagy lehetőség maradt kihasználatlanul.

Amiért jöttünk azt sikerült teljesíteni. Köszönjük lelkes szurkolóink bíztatását, buzdítását. Jövő héten hazai környezetben a Bicske csapatát látjuk vendégül. Várjuk szurkolóinkat. Hajrá ÉRD!

Azt gondolom, hogy jó meccset játszottunk egy jó csapat ellen és az utolsó percig benne volt, hogy bármelyik alakulat megnyerheti a mérkőzést. Az első félidőt nagyon jól kezdtük és jogosan szereztünk vezetést és talán még az is benne volt, hogy növeljük előnyünket. Úgy érzem, hogy egy „könnyű síppal” befújt büntetővel egyenlített a vendégcsapat. Onnantól kezdve már az Érd irányította a mérkőzést, de a kontráink veszélyesek voltak. Sajnálom, hogy a 92. percben egy átlövéssel elvesztettük ezt a meccset. Csapatommal elégedett vagyok, egymásért küzdöttek az első perctől az utolsóig. Természetesen gratulálok a vendégcsapatnak a három ponthoz.

– nyilatkozta Bozai Attila.

Plusz kihívások is voltak a mai meccsben amivel nem kalkuláltunk és első félidőben nem is tudtunk a játékra koncentrálni. Kellet a félidő ahhoz hogy játékunk visszatérjen a tervezett mederbe és átvegyük a játék irányítását. A meccs vége felé már sok helyzetet alakítottunk ki és örülök hogy végül a győzelem is összejött.

– zárta le röviden Ebedli Zoltán.

NB III. Nyugati csoport 36. forduló
Móri SE – Érdi VSE 1-2 (1-1)
Mór: Kovács – Tölgyesi, Zsédely, Szombati, Kovács K. – Kuczi (Gosztonyi 72.), Varga B. (Paulik 85.), Sötét, Bozai, Jancsó (Erni 61.) – Hajdú (Tar 85.)
Vezetőedző: Bozai Attila
Érd: Kertész – Gubacsi, Fülöp, Gajda, Pintér – Pallagi (Kincses 85.), Göblyös, Csoma-László ( Morvai 85.), Farkas (Révész 94.), Németh (Kürti 61.) – Pál
Vezetőedző: Ebedli Zoltán
Gól: Bozai B. (12.) ill. Pintér (15.-büntetőből, 93.)