Szombaton délelőtt a Zsámbék csapatával nézett szembe utánpótlásunk legidősebb korosztálya.
Álmosan kezdtek fiataljaink és a vendégek ragadták magukhoz a kezdeményezést. Az első negyedóra ennek fényében telt el lezárásul egy vendég góllal. 0-1. Miután sikerült rendezni a sorokat és megérkeztünk a meccsbe már kezdett átbilleni a mérleg nyelve a mi oldalunkra. A félidő derekán Lázár nagyszerű passzából Nikolics volt eredményes. 1-1. A szünetig már nem változott az eredmény. A második játékrészt az Érd kezdte jobban ellentétben a kezdetekkel. A mérkőzésen agilisan mozgó Lázár góljával már nálunk volt az előny. 2-1. Támadásban maradtunk és uraltuk a mezőnyt. Ennek következményeként Nikolics második góljával már megnyugtató lett az előnyünk. A vendégek nem adták fel és a mérkőzés vége felé volt is esélyük szépíteni az eredményen ez azonban nem valósult meg. Összességében megérdemelten tartottuk itthon a három bajnoki pontot.
Jó látni, hogy hétről-hétre fejlődünk. A csapategység kialakulóban, de van még hova fejlődnünk.
Gratulálok a srácoknak, hogy hátrányból tudtak fordítani.
– összegezte Limperger Zsolt.
MLSZ REG U-19 ÉNY 13-17. Hely
Érdi VSE – Zsámbéki SK 3-1 (1-1)
Gól: Nikolics (33., 54.), Lázár (50.)