Pontosztozkodás hazai környezetben.

Regionális Közép „A” csoport felsőház második fordulójában az Erzsébeti SMTK volt U-13 as csapatunk ellenfele. A Kertész-Zsigmond edzőpáros által trenírozott korosztály már az alapszakaszban is megmérkőzött jelenlegi ellenfelével. Akkor az érdi zöld-fehérek jöttek ki jobban a meccsből (0-1 ide). Most kiegyenlítettebb volt a mérkőzés. Felváltva veszélyeztettek a csapatok és az eredmény is hol ennek, hol annak a csapatnak a javára billent…. a vége döntetlen.

Meglepett minket az ellenfél, és magához ragadta a kezdeményezést. A kezdeti sokkból felocsúdva rendezni tudtuk a sorainkat és kiegyenlítettebbé tettük a meccset. Sok energiánkat emésztette fel a védekezés, de szerencsére maradt muníciónk a támadásokra is. A kevés gólszerzési lehetőségünkkel most jól sáfárkodtunk. Még koncentráltabb támadásbefejezésekkel szebb is lehetett volna az eredmény. A csapat akarása és küzdeni tudása dicséretet érdemel.

– nyilatkozta a Zsigmond László, Kertész Bence edzőpáros.

 

MLSZ Regionális U13, Közép A-csoport, felsőház 2. forduló
Érd VSE – ESMTK 2-2
Gól: Józsa (37.), Egri (70.)